Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció
képviselik, akik meg akarják dönteni a zsarnokságot, hanem inkább azokat, akik hajlandók együtt élni a zsarnokságai. Elképesztő' paradoxonnal van hát dolgunk. A fizikai erőszak és a tömegek ellen elkövetett bűntények nem képezik a kommunista rendszer minőségileg jellemző jegyét. Ahitlerizmus számos esetben képes volt túllicitálni ezeket a közönséges bűntényeket. Ellenben a kommunista rendszer legjellemzőbb sajátossága az emberi szellem totális rabsága, az emberi értelem, az intellektus rabul ejtése. Azt várná hát az ember, hogy e rendszer legnagyobb ellenségeit nem a munkások, a parasztok, a kézművesek és a burzsujok között, a szürke utcai tömegben kell keresnünk, hanem pontosan az úgynevezett haladó értelmiségi körökben, amelyek hagyományosan kiálltak a tömegek feje fölött a szabad gondolat eszméje mellett; akik a szellem ügyét a mindennapi kenyér fölé emelték. Logikus következmény lenne, ha pontosan ők, minden ország értelmiségi körei alkotnák a kommunizmus elleni harc élcsapatát. Nem történt semmi ilyesmi. A jogos elvárások ellenére a lázadókat kiáltják ki „reakciósoknak”; azok pedig, akik engedelmesen a kommunizmus igájába hajtják a nyakukat, „haladónak” nevezik magukat. Ékes példa lehet a fenti paradoxonra a nemzetközi PEN-Clubban csoportosuló irodalmi körök álláspontja. Mint köztudott, a kommunista rendszer értéktelen giccsé változtatta a nagy orosz irodalmat. Minden más országban is, ahol végbemegy a kommunista átalakulás, megcsonkítják vagy felszámolják az irodalom szabadságát. Ugyanakkor a PEN-Club, melynek kötelessége lenne betartani szépen hangzó „Chartájá-nak” elveit a szellemi és alkotói szabadságról, ahelyett, hogy e nemes eszményekért harcolna, ellentétes tendenciákat mutat, hajlamos együttműködni azokkal, akik sárba tiporják ezeket az ideálokat. Kommunistákat hívnak a szervezetbe, olyan irodalmárokat, akik hajlamosak megalkudni a kommunistákkal, Moszkvába látogatnak; sőt, a legutóbb egy kommunista ország képviselőjét, a lengyel Paradowskit választották alelnök- nek, aki, még ha ő személy szerint nem is kommunista, nyilvánvalóan minden esetben a kommunistákkal együtt fog szavazni. A világirodalom legfőbb képviseletének álláspontja nem elszigetelt jelenség, inkább hű kifejezője az értelmiségi, s kiváltképpen irodalmi körökben uralkodó közhangulatnak. Nemcsak Nyugat-Európára gondolok, hanem Amerikára is. Ennek a közhangulatnak hatalmas kisugárzása van. 1955-ben irodalmi Nobel-díjat kap egy gyenge író, H. Laxness, izlandi kommunista. Ugyanabban az évben egy olasz költő, Salvatore Quasimodo megjelentet egy verset az olasz kommunista párt L’Unita című hivatalos lapjában: Először Isten megteremtette a földet és az eget Amikor eljött a napja, fényt is Gyújtott az égbolton 229
