Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Viola József: Csillagvallatás - Jókai Mór képmása

Voltaképpen az aszcendensén álló Jupiter döntött el számára mindent. Ő a „bőség, bölcsesség, törvény, vallás, tisztelet, gazdagság” szimbóluma. Odaadás a „felsőbb rend” iránt, „igazságba vetett hit”, optimizmus, életöröm, harmónia, külsó' és belső' szabadság jellemzi. Humánus, belátó, nemes érzésű. Segíti a személyiség- és sorskibontakozást. Az énérzetre jótékonyan, felszabadítóan hat. Derű és optimizmus, könnyedség, szárnyalás, kiterjedés, anyagi dolgok, pénzszerzés és -beáramlás jár vele. Igazságosságra ösztönöz. Az Oroszlánban: vezetésre hivatott, szerencsés, sikeres; előny és nyereség vál­lalkozásokban; életkedv, erős nemiség sok élménnyel, de nem erkölcstelen módon. Nagyon erős a felemelkedési vágy, hogy figyelembe vegyék, hogy „csodálják”. Mint látható ő, a Nyilas-jegy miatt, az 5. ház uralkodója, amely a színház, a szórakozóhelyek (nem véletlen a kiemelés!) a spekuláció, az érzelmi-szerelmi élet, tanulmányok, művészi hajlamok és képességek háza. Már ezáltal is testére lettek szabva a felsorolt lehetőségek, megteremtődtek számára a sze­rencsés körülmények. Igen, a szórakozóhelyek. Áttételes értelmezéssel nem véletlenül kapta a „nagy mesemondó” epitetont, a könyvei csakugyan szóra­koztató olavsmányok. Mindezen túl a Jupitert szép trigon köti össze a Vénusszal. Ami azt jelenti: emberszeretet, társaságkedvelés, finom érzés, kiegyensúlyozottság, tehetség. Olyan ember a pártfogolt, akinek mindene a szép, szereti mind a saját küllemében, mind az otthonában. Nagylelkű, egyenes, sikeres, közkedvelt. Ez a trigon még arra is vonatkozik, hogy szerencsés a szerelemben, hogy nem szorul ínségkonyhára. Egy másik igen szép fényszög, a Jupiter-Saturnus szex­ül kiemeli még karakterében a meggondoltságot, komolyságot, a sikerért folytatott lankadatlan munkásságot. ASaturnus az Ikrekben: mélyreható gon­dolkodás, jó logika, irodalmi és tudományos képesség. A kedélye olykor de- presszív, az illető olykor félénk, szinte mindenből gondot csinál magának. Végül még annyit a Jupiterről, hogy ő már önmagában is széles körű expanziót és nagy termékenységet jelent, de azzal, hogy szembetűz a Merkúrral, tovább fokozódik az írásbeli bőség, túlhajszolás lesz belőle, szinte a szétforgácsolódás határáig. De lehet még szórakozottság, mindenféle hiedelem, vallási vita, ro­ham a pénz, hírnév és megtiszteltetés után. Nagyon szerencsés adottság, hogy együttáll nála a Nap (énérvényesítés) és a Hold (énátadás), ami harmonikus kapcsolatok kiépítését tette lehetővé számára. Az is igaz viszont, hogy semmi se fenékig tejföl. A kedvezőtlen Ura- nus-Venus kvadrát arra vall, hogy minden szűkebb kötődése válságos, sors- terhű lett. Meghozta a házassági kríziseket, a tragikus válást, a hirtelen bekövetkező és megszakadó szerelmi ügyeket, s ezekben a függetlenségi törekvést. A hasonlóan kedvezőtlen Venus-Neptunus-kvadrát pedig előidézte a szerelmi csalást és csalódást, de ezentúl a pénzbeli veszteségeket is, az előbbi kvadráttal együtt. Olykor zavaros, bizonytalan vagy éppen különleges tényezők keveredhettek a szerelmi dolgokba. Sorsterhű a Satumus két, a Nappal és a Holddal való kvadrátja is. Ezek az apához és különösen az anyához, azaz a feleséghez kötöznek karmikusan, de jelentenek válást, özvegységet és szerencsétlen házasságot is. Ha a Satur- nus, a belső görcsök gerjesztője negatív kapcsolatba kerül a Holddal, a lélek szimbólumával, akkor a konstelláció tulajdonosa zárkózott lesz, magába for­191

Next

/
Oldalképek
Tartalom