Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Pomopgáts Béla: Erdély sorsa
Két nemzeti gyűlés: 1918 A romániai közélet nemrég emlékezett meg az 1918. december 1-jén rendezett gyulafehérvári „nemzeti gyűlés” hetvenötödik évfordulójáról, nos, ennek a gyűlésnek a határozatai alapozták meg Erdély, pontosabban az egykori keletmagyarországi területek Romániához csatolását és Bukovina és Besszarábia csatlakozásával együtt Nagy-Románia megalakulását. Mint a huszadik század történetének minden eseményét, természetesen a gyulafehérvári gyűlés történetét is legendák és mítoszok övezik. Ezért talán nem haszontalan feleveníteni az akkori idők valóságos eseménytörténetét. Az erdélyi és kelet-magyarországi románság egészen 1918 ó'széig, azaz a kettős monarchia katonai összeomlásáig nem követelte az általa (is) lakott területek elszakítását Magyarországtól. Nem követelte az 1916-os román katonai támadás idején sem, ellenkezőleg, az erdélyi román politikai vezetők hűségnyilatkozatot tettek a magyar állam mellett, és elítélték a behatolást. A Monarchia veresége mindazonáltal olyan történelmi esélyt adott, amelyet sem a bukaresti politika, sem az erdélyi román vezetők nem akartak elszalasztani. 1918. október 12-én, még az olasz fronton harcoló hadsereg összeomlása eló'tt, a Román Nemzeti Párt nagyváradi kiáltványa bejelentette, hogy nem ismeri el a magyar törvényhozást, november 1-jén megalakult a Román Nemzeti Tanács, amelynek vezetője Iuliu Maniu, a román egyesülés ideológusa és harcosa lett. A születő magyar demokrácia már elkésett azzal a reformmal, amely a nemzeti autonómia elve alapján próbálta újjászervezni a magyar államot, megőrizni annak történelmi kereteit. Kudarcba fulladtak Jászi Oszkárnak, a magyar köztársasági kormány nemzetiségi miniszterének a román nemzetiségi vezetőkkel folytatott november 13-i aradi tárgyalásai. A román vezetők december 1-jére Gyulafehérvárra „nemzeti gyűlést” hívtak össze, ezen általában a falusi értelmiség képviselői, jegyzők, tanítók, papok, ügyvédek képviselték a román tömegeket. A gyűlés összehívását nem előzték meg, a háborús viszonyok közepette nem is előzhették meg választások. Ugyanakkor a tanácskozás a magyar kormány hallgatólagos jóváhagyásával, sőt támogatásával ült össze, a küldötteket például ingyen szállították a magyar államvasutak. A nemzeti örömmámorban lefolyó gyűlés Vasile Goldis, Stefan Pop-Ciceo és a román szociáldemokrata vezetők erdélyi autonómiára irányuló állásfoglalásával szemben megszavazta Maniu és Alexandra Vaida-Voevod határozati javaslatát, amely Erdély, a Bánság, a Körös-vidék és Máramaros Romániával való egyesítését írta elő, ugyanakkor demokratikus szabadságjogokat és földreformot hirdetett, az együtt élő népek számára pedig önkormányzatot ígért. Ezeket a jogokat a nemzeti gyűlés által hozott határozatok nevezetes harmadik szakaszának pontjai írták elő. Ezeket a pontokat, noha az erdélyi román impérium egyedüli jogforrását a gyulafehérvári határozatok képezték, a bukaresti kormány sohasem ismerte el, és a bukaresti parlament nem cik- kelyezte be. Hiányoztak az 1923. évi román alkotmányból is. A nemzeti gyűlés létrehozta az egyesülés végrehajtó szervét, a Consiliul Dirigentet (kormányzótanácsot), amely Nagyszebenben rendezkedett be. Fer- dinánd román király december 11-én királyi dekrétummal rendelte el Erdély 153
