Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Mórocz Zsolt: Hamvason innen, Hamvason túl
jevszkij nem csatolja regényéhez a rövidke Epilógust, amire az elemzők általában a megérdemeltnél kevesebb figyelmet szoktak fordítani, kikezd- hetetlenek volnának. Am éppen az Epilógus mutatja meg, mennyire másról van szó, mint Hamvas mondja. Ugyanis kiindulási pontja, miszerint a Bűn és bűnhődés nem jelképes mű, csupán egy diák története, aki tanulni akar, de nincs pénze, ezért lemészárol egy vén uzsorást - téves. A Nagy Ember, a Napóleon-motívum szerint legföljebb korrupció, a létet tovább korrumpáló önigazolás, a felelősség áthárítása. (Hasonló a véleménye Dreiser Amerikai tragédiájáról, és egykori beszélgetőtársáról, Szabó Lajosról is, akinek magatartásáról megsemmisítő kritikát írt.) Emerson azt mondja a Napóleon vagy a világ embere című esszéjében, hogy ha Napóleon Európa, ez azért lehetséges, mert a népek, akiket kormányoz, mind apró kis kis Napóleonok. Ebből az irányból elemezve Dosztojevszkijt, elképzelhető más végeredmény is, mint amire Hamvas jutott. Lényegesebb azonban, hogy Raszkolnyikov - és a regényíró Dosztojevszkij - derék szlavofil módjára, csak a bűnön keresztül, a jó megtagadásával, a bűnhődésen át tud eljutni Istenhez. Ezért fontos az Epilógus és annak oroszos szenvedéstörténete, a bűn vállalása: ami nem más, mint a megváltás, a megválthatóság reménye. Ez a jellegzetesen pravoszláv, passzív üdvözülési mód: amely a bűnhődésben találja meg a megváltót. Az Epilógus nélkül Hamvasnak tökéletesen igaza lenne, de így éppen az ellenkező eredménye jut. Gondolatainak hömpöiygése, pontos megfigyelései, kitűnő ötletei megtévesztik az olvasót, ha nem tisztázza, hogy a szerző kiindulási pontja hamis ezúttal. A sítlus általában megvesztegető. Rossz nyelvek szerint egyeseknél sikerül vele elegánsan leplezni a gondolatok tökéletes hiányát, másokat segít félreérteni, többeket pedig olvashatatlanná tesz. Hamvast akkor is igazolja, ha téved és úgy tűnik, mintha hitelesen írna. Szerencsésen megvalósít valami olyasmit, amit Wittgenstein feszegetett, jelesül azt, hogy a megértést, mint atmoszférát lelki aktust jelenítse meg. (Egy atmoszféra leírása, speciális nyelvhasználatot igényel speciális célokra, az osztrák filozófus szerint.) Ehhez a filozófiai nyelv - valóban - szűk cipő. Hamvas azonban sikerrel járt. Egy banális, hétköznapian iszonyú családi kapcsolat alapszerkezetére épít. A Karnevál egyik epizódjában, a III. könyvben, Lala a bigott, az aggszűz, (a normarendszer megalkotója és őre), húga Fanny (a hű rabszolga), a másik húga Gitta (aki házassága miatt eretnekké válik) és Kanavász (a férj, a betolakodó, a férfi) állnak az események középpontjában. A módszer lényege, amivel Lala a hatalmat kezében tartja, viszonylag egyszerű: mindenki akkor ismeri meg a szabályokat, amikor már késő, így állandósított bűntudatával engedelmeskedik a törvény őrének. Lala önmaga torzulásaiból, gyávaságaiból, félelmeiből erényt csinál, ezekből sodorja meg a zsinórmértéket. Tisztaságmániás, (akár a Bizonyos tekintetben Tisztánéja) lelke, sorsa, létezése pállott bűzét a belső koszt, ezzel a külső kényszercselekvéssel kompenzálja. Minden ocsmány vágyát, hogy szabaduljon elviselhetetlenségüktől, a családtagokra, leginkább Kanavászra, a férfira vetíti ki. (Imaginációnkkal teremtjük a valóságot - mondja Hamvas.) Húga, Fanny a férfiak által képviselt világról annyit tud, hogy az undorító, rossz, óvakodni kell tőle. Nem szabad behódolni. Titkos szavaival - segg, szar, kurva - akar behatolni az ismeretlen lelkilápba. Ami megvonja magát tőlünk állította Heideggeer - az lényegibben tudja illetni 108
