Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

Vezetóség sem jár el helyesen, ha alárendeltekként akarja irányítani az írókat. Én ezt, megvallom, nem is tapasztaltam a Központi Vezetőség részéről /.../, de nem egy rajoni vagy tartományi pártfunkcionárius úgy kezelt, mint ha alárendeltje lettem volna. /.../

Fedje fel a párt az írók előtt, az írókkal együtt a legizgalmasabb, legnehezebb, legbizalmasabb és leglelkesítőbb kérdéseket, célkitűzéseket. Ne utaljon csupán a közvetett megismerésre, a pártdokumentumok ismeretére. (A bizalmatlanság lebecsülését is jelent.) Tegyen közvetlen részesévé a kérdések megoldásának. /.../ Túl sok a titok az írók előtt. Ne legyen. /.../

Volt rá példa, és ma is akad még, amikor egyes szerkesztőségek az írónak a napi politikához, sőt, az egyes kampányokhoz való hozzájárulását kérik. Ez jó és nem hiba, ha a szerkesztő szándéka és az író ihlete találkozik. De igen rossz, ha az írót éppen más jellegű téma foglalkoztatja. A szerkesztő előtt legtöbb esetben a napi politikai probléma áll, az író viszont szépirodalomban (gondolkozik, és) sohasem száraz problémákat, hanem sorsokat ír meg, belülről világítja meg a problémát, s ha eltérítik attól, ami éppen foglalkoztatja, könnyen a séma vagy más izmus területére csúszhat.

Voltak ilyen elcsúszások, ezt saját tapasztalatomból tudom. Az ilyen irányítás jó lehet az íródeáknak, de nem az alkotó embernek, és meg kell hogy mondjam: egyes pártvezetők szívesebben látják a mindenre bólogató íródeákot, mint a saját fejével gondolkozó írót. Akad kritikus is, aki az író irányítója szerepében tetszeleg, és nemcsak akárhogy, hanem kijelentéseit a párt kijelentéseként hangoztatja, és a párt elnézése mellett hatalma lehet. Például Robotos Imrét hozom fel és az én Csali gróf című regényemet. A regényt lefordították román és szerb nyelvre, a kiadó két szerződést kötött velem (persze több lektor véleménye alapján), Robotos Imre, hogy bebizonyítsa nagyszerű pártosságát, a magyarországi írók jobboldali elhajlásának leleplezésére” után (amiről végül kiderült, hogy nem is volt elhajlás) - egyáltalán nem tudományos megindoklás alapján - agyon igyekezett verni a regényt és íróját, és erre a bírálatra az ESPLA (Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó) leállította a kiadást. Nem egy kolozsvári kritikusnak egészen más véleménye volt a könyvről, mint Robotosnak, de azt mondották: most nem olyan a politikai légkör, hogy vitába lehessen szállni vele, várni kell. Miért?

Nem volna szabad olyan politikai légkörnek lennie, amelyik fojtogatja a néphez és a párthoz hű, igaz írót. Hiba ez.

Fel kell hogy hívjam a párt figyelmét az irodalom irányításának egy másik káros jelenségére, amely nemcsak Robotos, hanem más szerkesztők magatartásában is megnyilvánul. Ez a marxizmusnak idealista módon való megélése. Mit értek én ez alatt? Azoknak a kritikusoknak és esztétáknak a magatartását, akik nem a tényleges valóság alapján, hanem a maguk marxista olvasottsága szerint tekintik a világot, és ilyenformán gondolkoznak: Az én marxista ismeretem szerint az adott fejlődési szakaszban ilyennek kell lennie a világnak. Holott a valóság lehet és sok mindenben egészen más is, vagy egyáltalán nem olyan, amilyennek az olvasott tudományos könyvek után a tudatuk meghatározza. És ezt az elferdítő elképzelést aztán rá akarják kényszeríteni az életet náluknál igazabban ismerő íróra.

Az ilyen bírálatok megzavarják az írót társadalmi és művészi tájéko1137