Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)
sott az olvasásban is megőrzi önmagábazártságát, az olvasás nem kettőjük összekapcsolódása, hanem különbözőségük fenntartása. Azért lehet elfelejteni, mert a hangsúly arra esik, hogy a másik valóban más. Ezzel szemben a meditációs objektumban az olvasó és olvasott közötti határ eltűnik. [A meditációs objektum] Evek során át közvetlen érintkezés következtében csodálatos szerepre tesz szert. Szemléletem számára mindenkor kész tárgy, önmagát rendelkezésemre bocsátja, mindazt, amit felőle gondolok, gondosan megőrzi és minden alkalommal új értelmezésben jelenik meg.5* Ez az olvasás - nevezhetnénk név-olvasásnak, míg az előbbit szó-olvasásnak -, nem egyszerűen „elfogyasztandó táplálékként” kezeli tárgyát, hanem sokrétű kapcsolatot létesít vele, nem megfejti, hanem kibontja, bejárja. Nem csupán értem, és valamiképpen felhasználom (,A meditációs objektum nem arra való, hogy az ember azt praktikusan kiaknázza. ”55j, hanem állandóan foglalkoztat, nem merül ki, sohasem végleges, nem ez, vagy az, mert mindig másképp látom meg. Benne élek és bennem él. Hamvas egyik meditációs objektumáról, a willendorfi Vénuszról, így ír: Ez a kis szobrocska sohasem jelentkezik bennem úgy, hogy ne tudna valami lényegeset mondani, és idők folyamán kapcsolatom vele olyan erős lett, hogy ma számomra a gondolatoknak és élményeknek még ötszázlapos könyvben sem kimeríthető eleven központja,56 Lejjebb pedig: Egész sereg mondatom volt, amelyeket!...) meditációs objektumként őriztem.51 A Hamvas-írás egyik döntő vonása valóban az, hogy vannak csomópontok - idézetek, egy mondat, egy szó, kép, táj, hangulat - melyek nem témái az írásnak, azokat nem kifejti, vagy definiálja. A meditációs objektumok úgy szervezik meg az írást, ahogy a csillagkép látható csillagokból és azok láthatatlan - imaginárius - összeköttetéséből összeáll: a kép nem leolvasható, hanem meg kell teremteni, anélkül azonban, hogy az így megteremtett kép valaha is rögzülne, hisz azt minden egyes pillantás számára ismét láthatóvá kell tenni. Olvasás és írás folyamata egymásbacsúszik, az olvasás is írás és fordítva, az írás is olvasás. Nem kezelhető sem egyik, sem másik úgy, mint amiről már eleve tudható, hogy mi is valójában. Valami történik: mindig másképp - ugyanaz. Az a hozzáállás, ami a meditáló szemlélettel jellemezhető, nem más, mint az esszében elfoglalt álláspont. A korábbiak szerint az esszé ’fontolgatás, mérlegelés’; a latin mérés, megmérés szó pedig közös gyökerű a meditációval: mindkettő a *me~, *med- tőből ered.58 A meditáló szemlélet59 és az esszé összekapcsolása azonban azért is lehetséges, mert mindkettő analóg a her- metikus hagyomány műveleteivel, amelyek az ’alkímia’ elnevezés alatt maradtak fenn. Az alkímia - a közhittel ellentétben - nem a kémia őse, és nem is az „aranycsinálás” tudománya. Az alkímia elsősorban beavatási processzus, s mint ilyen az egyik fő célja a gondolkodás átalakítása.60 Míg az alkímiai transzmutációnak a fémek átalakítására szolgált kísérő rítusul, addig Hamvas számára az írás jelentette ugyanezt. Az. esszé (...) a modern emberi alkímiai kísérleteinek (sorsmegoldásainak) forgatókönyve. A létezés experimentális természetét (...) latolgatja, méri, vizsgálja,61 1120
