Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)
amely hivatkozik az esszé fenti definíciójára - Joseph Matisse-tól Kiderül azonban, hogy az, ami a viszonyulás pontjának látszik, maga is viszonylagos: e recenzió ugyanis nem egy létező' könyvet ismertet, hanem az Jmaginárius könyvek”14 egyik darabja. Vagyis Joseph Matisse mint hivatkozási pont eltűnik, helyébe lép Hamvas Béla, amint ’önmagáról’ úja a ’recenziót’. Ezzel a definíció újra infinitum-állapotba kerül, külső a belsőbe, belső a külsőbe fordul. Az írás tehát nem csak utal az átfordulásra, hanem az átfordulásban maga is benne van. Ok és okozat konvencionálisán szabályozott sorrendjét ingatja meg az írás ezen módja, hiszen itt az ’okozat’ teremti meg ’okát’. Ezzel az idealizált szerzőmű viszony - a szerző alanyként valamely tárgyról ír - kibillen egyensúlyi helyzetéből. A szerző a művét nem egyszerűen leírja, a mű hozza létre, a mű is írja szerzőjét. Ami kiindulási illetve végpontnak tűnt, az itt feloldódik-összefonódik, és az írásban szét nem választható egységet alkot. Montaigne így ír erről: Nem annyira én teremtettem könyvemet, mint inkább könyvem teremtett engem, az írójával egylényegű, saját működésű könyv, életem részese,15 Szerző és mű viszonya nem értelmezhető két pólus viszonyaként: egyetlen pont van, egyetlen megragadhatatlan pont, itt, most - valahol az írásban. E pontot jelzik a „szubsztanciális perspektíva” és az infinitív definíció kifejezések. A retorikában ez a nyelvi alakzat a chiasmus16, a görög X (chi) betű nyomán. A X jelenti az egyetlen pontot, amelyben a fel nem fejthető módon kereszteződő tendenciák együtt vannak. 4. Szenzációvadászat és sensatio Hamvas az esszé sajátos ’státuszát’ egy Montaigne-írásban ebben a köztes, egyetlen pontban mutatja meg: Az JZssais” helyzete kivételesen problematikus és még hosszú és benső ismeretség után is az marad. Olyan „igen is meg nem is” helyzet. Olyan mon- taigne-i helyzet. Talán - de nem biztos. Lehet. Ki tudjál Az. Nem az.17 Ez a megfogalmazás „montaigne-i helyzetről” beszél, ami a pont megfoghatatlansága miatt helyként értelmezi azt. A pont helyként értelmezve újból teret nyit a polaritásnak, tapinthatóvá válik vonzás és taszítás distanciáló mozgása: Különös. Igen is meg nem is. Vonz és taszít. Ez Montaigne? / Nem. Ez a szenzációvadász, aki... nem lát semmit,18 A „szenzációvadász” felhívja a figyelmet arra, hogy miről is van itt szó. A’sensatio’ és a vadászat összekapcsolása a ’megszokott’, általános érzékeléssel- megismeréssel élő ember végsőkig vitt példája. Érzékelésemben, megismerésemben állandóan jelen van a „zsákmányszerzésre” való hajlam. Érzékelésemnek eredménye van: az így létrejövő világ képe rögzített és rögzítésre törő, tárgyszerű, ’objektív’. Ha ezen objektív renden túlmutató19 - ’szubjektív’ tapasztalataim vannak, akkor azokat még megpróbálom „értelmezni”, azaz a ráció segítségével újra objektiválni. (Az érzékelés és az azt követő meg1112
