Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - László Gyula: Találkozásaim Weöres Sándorral

ötlete jön, s akkor átcsap a negyedikbe, vagy a már kész első részen javít. Nos, így tértünk rá az Octopusra. Mondom neki, annyira belemerültem a részletek figyelésébe, hogy elsősorban arra emlékszem, hogy megszűnt a reális tér és idő s jelzőid, hasonlataid összetöredezett terekbe vezettek, tömör idődarabok és széthúzottak váltakoztak, mintha nem is lenne idő. Voltaképpen - mondta Sanyi - három napba sűrűsödik a cselekmény. Igen, Sanyikám, de az a három nap a teremtés óta tart, vagy egy pillanat az egész. Ez nyilván attól van, hogy olyan hosszú, amennyi ideig írtad (magamnak, hogy el ne felejtsem: beszéltem Bartók V. vonósnégyesének problémáiról, ami megint igen izgalmas fordulatot adott eszmecserénknek). Azt mondja Sanyi, hogy különös dolgok vannak olyan munkáknál, ame­lyek megírása hosszú időn keresztül tart. A Szent György dráma annyira készen volt benne, mint valami kövület, csak szavakat kellett keresnie hozzá, s nem zavarta meg az sem, hogy közben mintegy három hónapot nem volt odahaza, utaztak. Félt is tőle, hogy ez kizökkenti, de nem, útközben is ha reágondolt, akkor tisztán látta maga előtt s megnyugodott, nem lesz baj a folytatással. Kérdem: olyan lett-e pontosan, amilyennek látta? Nem egészen: a végére dekoratív jeleneteket terveztem, de amikor eljutottam a mostani záródásához láttam - készen van, s így a tervnek ez a része lemorzsolódott. Meg nem volt meg előre az egésznek a jambikus lejtése. Ekkor vetettem közbe Bartók próbáját. Bizonyosan emlékszel Végh Sanyiékra, remek vonósnégye­sük volt (csak halványan - felelte), nos elmentem egyik próbájukra a Zene- akadémia nagytermében volt s eljött Bartók Béla is, szerényen leült és mint egy Memnon szobor, hallgatta végig műve előadását. Azután szinte félénken arra kérte a fiatalokat, játszanék el megint. O pedig elővette a zsebpartiturát, beállította zsebmetronomot s kezdődött a próba, ami három óra hosszat tar­tott. Minduntalan lekopogta őket: szabad, kérem, egy kissé lassabban, s mondta a metronóm számot, ezt így meg amúgy, de mindig a partitúrához ragaszkodott, hiszen ő akkor nem volt azonos azzal, aki néhány hónap előtt megírta a művet s én nagyon helyeseltem ezt az eljárást. Itt kapcsolódott be ismét Sanyi. Igen ez így van, minden napnak más a hangulata s ez is nagyon megnehezíti egy-egy hosszabb mű egységét. No, látod ezt érezhettem én hosszúnak, mert jelzőid árnyalatai, türelmed s türelmetlenséged ritmusa sok­színűvé teszi a Szent György szövegét. Igen, ez nagyon is lehetséges - mondta Sanyi. A sárkányra épül fel, s különös, a végén kiderül, hogy az sem valóság.- Közben, amíg eszembe jut további beszélgetésünk, elmondom, hogy mit beszéltünk Barcsayról. Mondom: nincsen barátom, aki meg van, azzal fél­évenként találkozom - s itt mosolyogva reájuk mutattam. Egy kivétel Barcsay Jenő, akivel hetenként összejövünk. Mit csinál most a kiállítása után - kér­dezte Sanyi. Nem dolgozott hosszú időn keresztül, most kiment Szentendrére. Nem merült ki Szentendre még számára? Nem Sanyi, mert megújult a festési módja, régebben kint a természet előtt dolgozott s ott írta át a látványt képpé, újabban csak sétál, nézelődik, majd sokat rajzol és bent műteremben festi meg a képeket, ahol nem köti már a látvány, csak a látványról készült - már elvont- feljegyzések között él. Beszéltem neki, mármint Sanyinak arról, hogy így egyetlen szobában megtalálhatja, akár az egész kozmoszt. Csak azért kérdeztem, mert emlékezem arra, hogy Vass Elemér, aki egy szobába volt betegként száműzve, panaszkodott, hogy a szobának már minden zugát le­1100

Next

/
Oldalképek
Tartalom