Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - P. Szabó Ernő: A természet barátai

részét a művészetről való gondolkodásunknak, hogy valójában nem kívánja meghatározni azt. Ennyi paradoxonnal felszerelkezve nyugodtan hátat is fordíthatunk a nagybányai művésztelepnek (bár persze érdemes lenne elidőzni az itteni értékek között is), és mintegy visszaszállva arra a bizonyos vonatra, amellyel Hollósy mester megérkezett, elindulni nyugat felé, azon tájak irányába, ahon­nan a plein air magyar földre érkezett. Budapesten csak egy-két napra álljunk meg, mint az egykori festőiskolások, amíg, nagy nehezen, pénzt kerítünk vala­hol a továbbutazáshoz, mert, akárhogyan is változott a helyzet száz év alatt, egy valami változatlan maradt: a jó művészet és a pénz nem könnyen talál­kozik. Legalábbis kezdetben. Van Gogh például élete vége felé, amikor azon­ban még mindig nem adott el egyetlen festményt sem, így fogalmazott: „Sem­mit sem tehetek azért, hogy a képeim eladhatóbbak legyenek. De az emberek egyszer majd rájönnek, hogy vásznaim többet érnek, mint a rajtuk lévő fes­tékre vagy küzdelmes életemre költött pénz.” Ha megfelelő idő eltelik persze, a tehetség, a művészi színvonal már aligha vonható kétségbe. Olykor maga a művész is megéri a sikert, s nemcsak az erkölcsit, de az anyagit is, mint például Claude Monet, máskor meg kell elégednie a fiatalabb generációk rajongásával, mint Paul Cezanne-nak, ismét máskor, mint éppen Van Gogh-nál, a siker jóval a művész halála után érkezik. A példaként választott nevek jelen esetben nem véletlenül kerültek egymás mellé, hiszen a nagybányai centenárium évében az a művészet is a világ érdeklődésének középpontjában áll, amelyből a magyar progressziói is táplál­kozott a századfordulón: az impresszionista festészet által híressé tett tájak mellett éppen mostanában fedezik fel újra a már korábban zarándokhellyé vált Barbizont a Párizstól délkeletre fekvő fontainebleau-i erdőt, ahol a XIX. század harmincas éveiben megindult az az átalakulási folyamat, amelynek köszönhetően a következő évtizedekben a modern festészet megszületett. Ha - francia földön maradva - azokat a geográfiai pontokat keressük, amelyek nélkül e festészet aligha lett volna az, ami lett, a normand tenger­partot éppen úgy útba kellene ejtenünk, mint Bretagne szikláit, titokzatos kálváriáit, de a délt, a Mediterráneum vidékét is, hiszen Van Gogh művészete Arles nélkül éppen úgy elképzelhetetlen, mint Cezanne-é a megunhatatlan motívum, a Mont Saint-Victoire hegytömege nélkül. Ezekben a hónapokban, a modem festészet kialakulásának folyamatát követni szándékozók számára azonban másfajta utazások is kínálkoztak: azoknak a tárlatoknak a sora, ame­lyek, mintha csak egyeztették volna a programot a kontinens nagy múzeumai, mintegy egymásra épülve, egymás kérdéseire felelve emelnek ki néhány rop­pant izgalmas fejezetet ebből a sokféle ágazó, mégis egységes cselekmény lapján építkező históriából. v'/ A nagybányai centenáriumi ünnepség majdnem napra-hétre egybeesik a párizsi bicentenáriumi tárlat megnyitójával, amely a Grand Palais-ban Camille Corot (1796-1875) születésének kétszázadik évfordulójára emlékezik tizenkét ország gyűjteményeiből kölcsönzött százhatvanhárom alkotás bemu­tatásával. E kiállítás anyagát Párizs után az ottawai Szépművészeti Múze­umban és a New York-i Metropolitan! Múzeumban mutatják majd be. Ugy­968

Next

/
Oldalképek
Tartalom