Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Bokányi Péter: Miről szól a mese?
és földi harcának valós tétje, s az önálló létezésnek egy lehetősége kap formát A Pálcikaember életében. Csendesen ironikus megoldása ez a mű a korábbiakban tárgyalt egyén - környezet konfliktusnak. Megoldás, hiszen A Pálcikaember életének történései valóban a végletekig „letisztítottak”, függetlenek helytől, kortól, körülményektől; ironikus, hiszen az alcímmel - tizenéves felnőtteknek és érett korú kamaszoknak - művét meseszerűvé teszi Láng Zsolt, jelezve az adott valóságtól való teljes megszabadulás irreális voltát. Szemben a korábbi művekkel A Pálcikaember életének nincsen elbeszélhető,hagyományosan értelmezhető vezértörténete, az epizódokat/résztörténete- ket a főhős alakja fűzi össze. Az előképnek tekinthető Szélmalom (Gésanovella) - dolgozatunk elején említett - vezértörténetének kihagyásával kiiktatódik minden, ami köznapi. A kimaradt történet pótlására e műbe a szerző - jórészt korábbi írásaiból - olyan szövegeket választ, amelyeknek a lehető legkevesebb közük van a köznapok valóságához. így kerülhetett be pld. a Verniszázs novellából egy — némiképp módosított - párbeszéd arról, hogy a Pálcikaemberek szíve helyén valóban csengettyű dobog-e; egy elmélkedés az írom a naplót, írja című szövegből, hogy a léggömbben látni vélt halak hogyan etethetők, vagy arról ugyaninnen, hogy érez-e fájdalmat a fikusz. Ezek a dolgok mind részei a Pálcikaember életének, ugynakkor tökéletesen haszontalanok, érdektelenek a köznapok, az ún. valóság számára. A Fuccsregény-kötet egyik legjelentősebb írása az írom a naplót, írja, ebben hangzik el: „a cél kiirtani a köznapit és művészi nyelvvel tölteni föl a kialakult közöket”. Valami ilyesminek az eredménye A Pálcikaember élete: kimarad a köznapi, a létezés szinte esztétizált, független mindenféle körülménytől. A Pálcikaember-lét lényegében céltalan,önmagáért való,gyakorlati- atlanságában megkapó; ugyanakkor valódi soha nem lehet, hiszen a létezés kötelesen az azt befolyásoló körülmények közt folyik (lásd Elet című zárószöveg). A Pálcikaember életének résztörténetei tehát már nem az elbeszélhetetlen „nagy történetet” fragmentálják, a cél a figura, a Pálcikaember megfigyelése: hogyan és mit cselekszik a saját, a valóságtól lehetőség szerint megtisztított világában. „Ha a történet kidöntött fa zuhanása, akkor a történet ott ér véget, ahol a fa drámai döndüléssel földet ér,ámbátor a történetet követő események: porfelhő, elröppenő levelek kavargása, reccsenő ágak pergőtüze, a döndülés halkuló visszhangjai sokkal sikeresebben leírhatók. Amihez hozzátoldható az is,hogy a leírás abban ringatja magát, hogy a dolgokon túl lát,hogy a belátha- tónál többet fog fel. Apám szerint bárki is szegődjön a történet nyomába, a leírásból világosan látszanak: a nyomozó ösztönei és a nyomozó életkörülményei. Másszóval, hogy minek a foglya” - írja Láng Zsolt a Perényi szabadulásában. íme tehát a történet leírhatatlanságának következménye: végképp felszámolható az objektív történetmondás lehetősége. A „kísérőjelenségek” kiválasztása, az, hogy a fa zuhanásának mely attribútumait meséli a szerző, adott esetben többet elárulhat róla, mint a leírhatatlan történetről. Ráadásul minden leírt szó, mondat része az író saját történetének, ez a viszony pedig alakítja a történetmondást: „íme, gondoltam, a történet lópofája: van egyik oldala 956
