Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Kiss Ferenc: Napló

társról, mint ahogy a különben súlytalan életművet nem dúsítja fel a zseni oldalán mégoly dicséretesen vállalt fegyverhordozói szolgálat sem. Akoroknak nevet adó lángelmék környezetében persze a zseni társbérlőjének vagy ivócimborájának is van esélye arra, hogy lexikoni adattá avanzsáljon, de az ilyen dicsőség áhítozása már-már szánalmat érdemel.” Ha volna hol, meg kellene kérdezni, hogy 1955—56-ban, mikor Benjámin, Juhász, Nagy L. első nagy művei megjelentek, s egyik kritikus melléjük állt, a másik ellenük, akkor „szánalmas” volt-e, aki melléjük állt. Aztán 1957 után, mikor Jovánovics megírta Háttal előre című tanulmányát Nagy László ellen, vagy a kilencek fellépésekor?

Bizony olcsó öncsalás ez Pándinak, Rényinek, akik mindig szemben álltak a nagy művel, s persze így ivócimborák sem lehettek. (Kritika, ’74. 2. 14.)

Azt is meg kellene kérdezni, hogy Németh Lászlóra is érvényes-e, amit a nagyok tévedéseiről előad Fekete.

Egyáltalán: mért bajol folyton a „nagyok” híveivel? A múlt számban Veres Péter híveivel. Mért baj ez, ha valaki a nagyokhoz szegődik. Öt se kényszerítette senki, hogy Pándi zsoldjába szegődjön.

Egyszer a Fiatal Műv. Klubjában egy író-olvasó találkozón (én vezettem be) Fekete elmondta, hogy ő nagyon szeret néhány költőt, pl. Csanádi Imrét, de nem tudja róla megírni. Mivel ő ironikus, racionális természet, aki akkor van elemében, ha mint a kutya, egy rongylabdát karmai között játszva-mo- rogva szétfejthet.

Képzeljük el, hogy valaki a „Versben bujdosó”-t, mint egy rongylabdát szétfejti. Fekete elég okos ahhoz, hogy tudja: ez nem megy. így le kell mondani az igazi kritikusi feladatokról. Keres tehát rongylabdává minősíthető témákat. Egy ideig mulatságos, aztán unalmas, mint a kutya morgása.

A Kossuth Klub-beli Kormos-est után többen ott maradtunk. (Nagy L., Ágh, Lator, Fodor, Pomogáts, Csukás stb.), s rigmusversenyt rendeztek a legények. - Eközben mondta Pomogáts: ezt nem lehet előadni, pedig jó. S csendben elmondta, hogy mikor ’56 októberében felvonultak az egyetemisták, hát ő amolyan főrendezőként szorgoskodva Paizs Dezső mellé került, s az öreg közölte vele: „Én utoljára 1905-ben vonultam fel. A darabont kormány ellen.” Ápr. 25-én (1974) Kalocsán voltam Bellával meg Ágh Pistával. A székes- egyházban nézelődvén jutott eszébe Á. Pistának legújabb álma. Eszerint az Ujpest-Bayern München meccs az iszkázi templomban zajlott. Látta is, ahogy Bene berúgta a gólt. - Hová, mi volt a kapu? - kérdezte Bella. - A szentélybe - így Ágh.

907