Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
lakhelyük falára, és a megáporodott lakásba bekiált az ószeres, veszek dunnát, tollat, régi porcelánt, festményt -, a lábatlankodó öreg képért nem kérnek sokat, a zsibárus hóna alá kapja, feldobja a nyikorgó kézitargoncára a fűrész és mángorló közé, az jól támasztja, a rámája is megér ennyit, másnap a régiségboltban lóg a festmény két megmerevedett, kopott ős között, alatta felírás „századeleji ismeretlen mester műve”, a szakértő megbámulja a drapéria, a csipke finom ecsetvonásait, a háttér faktúráját, az árcédulás ős szemei hiába keresnek egy másik szempárt, akiben megülhetnének, akitől segítséget kérhetnének, szemei megdermednek, szemei megüvegesednek, szemhomályszemgödör-körtefagödör - ür - feneketlen----s ők ismét és tovább a jégfal e lőtt befagyott ajakkal várnak, kire várnak? ki mondhatná ki helyettük nevüket? várnak a jégfal előtt, míg maguk is többé fel nem olvadó, kapunélküli jégfallá válnak - névtelenek. Bizonyos. A szakadás - a szakítás. Felszakítás és fölébeszakítás és egyszerre teljes és egész. O, nem, nem fölébeszakítás, ahelyett felébesza- kítás — félbeszakítás — feléreszakítás - félreszakítás - félelem. Félek. A félelem újból és újból félreszakít, szünet nélkül, sokra, apróra, egyre többre, szakít szilánkra, foszlat foszlányra, még többre - sokan vagyunk, mind többen, a szüntelen szüneteket szakít bennem, bennünk, köztünk, szünet mély kútja feneketlen - ki van odaát - odalenn - senki - a sokadalom-senki - a semmi senki — van az a senki? ki az a senki? — egyedül - sok vagyok, megállíthatatlanul sokasodom, egyedül, mégsem egyes, mégsem egy, lefele, lefele vissza- tarthatatlanul a szakadék magányába, egyedül, egyedül vagyok - nem vagyok- egyre parányibb, egyre szaporább, egyre tűnőbb - végtelen, reménytelen, könyörtelen - a senki voltam és a senki leszek között semmibe úszom- senki de mégis: örvénysokaságban elmosódó foszlány, melyik szilánk vagyok -, hol? - hol a mikor, a határon, a határ vagyok, átléphetetlen, átkiálthatatlan szűnjél, hangfogó - nincs határ és nincs határtalan, csak szakadék, szakadékörvény - valaki átkiáltja - ki? nekem nincs hangom, senkinek sincs hangja - egyedül — átkiáltásra - felkiáltásra - hovákiáltásra? Bizonytalan. Neve félelem, félelem neve határ, határ neve névtelen, névtelen neve nemhely, neve sehol - sehol vagyok? vagyok a sehol? A sokaságban hogyan születni? A seholban hol megszületni, a megszületésben hol elmúlni? Ki rajzolja körül múlásra születésem határát hogy múljak, hogy ne legyek, hogy legyek - ott Bizonyos, ha már ott állt a jégfal tövében, a jégfalhatáron, olyan volt az - csodákozott — hogy a jégvár rálehelt, olyan volt az — csodálkozott - hogy a jéglehelet magához tapasztotta, olyan volt, holott a jégfalnak se lelke, se leheleté, saját maradék lehelete párázott a kapunélküli jégfalra, saját maradék lehelete nyitotta volna a meredeken a kaput, a lehelet nem vágott kaput - maradék lehelete csodálkozott - maradék leheletéhez tapasztotta a jégfalat, a jégfalról a langyos leheletfelhő a felszakított és felébeszakított életre visz- szacsapódott - nem csodálkozott - bizonyos, a visszacsapódó leheletfoszlány- meg akarta ülni az élő helyét, be nem töltött alakjait kereste, a finom drótabroncs tartotta kiürült jelmezek, a forgótengelyt vesztett bábuk közeledtek, sokan vagyok, sokan peregnek, ki perget? - a keresés perget testnélküli köpenyeket, üresen összezöttyenő jelmezeit kereste egy ruhakölcsönző félhomályos 873
