Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Vékony Gábor: A magyar honfoglalás kútfői

vannak: az angolszászok betelepülése Britanniába vagy a törökök betelepülése Kis-Ázsiába. Az előbbi az V. század közepétől mintegy két évszázadon keresztül tartó folyamat (és Wales meg Skócia elangolosítása még további eseménysor); az utóbbi a XI. század végétől a XV. századig tart (de igazában csak a török nemzetállam fejezi be a XX. században). A közelebbinek tűnő török párhuzamnak is sok az eltérő vonása: Anatóliában nagy kiteijedésű sztyeppterület van, amely még ma is lehetővé teszi a nomadizálást (a Kárpát-medencében erre nem volt lehetőség, így itt ilyen nomád átalakulás elképzelhetetlen), s a kis-ázsiai törökök mögött Iránon keresztül folyamatosan ott van az utánpótlást biztosító közép-ázsiai török háttér.

Nem lett volna felesleges egy ilyen etnikai átalakulás vizsgálatakor alaposabban feltérképezni a Kárpát-medence korábbi történetét. A Kárpát-medence egészére kiterjedő hatalmat itt első ízben csak a hunok valósítanak meg, ez azonban negyedszázadnyi időt sem tölt ki, így komolyabb integrációs hatásával nem számolhatunk. Számolhatunk viszont ilyennel'az avar korban, amikor a Kárpát-medence több mint két évszázadra egységes hatalmi szervezetbe kerül. A magyar államiságra - területileg, szervezetileg - e korszak jellemzői öröklődnek, s azok az integrációs folyamatok, amelyek az avar korban lezajlottak, aligha lényegtelenek a későbbi korokat tekintve.

Mindezek tükrében érthetetlen, hogy a Kárpát-medence etnikai képének megváltozását egy nomád népcsoport (Ibn Haiján) 892-900 között lezajlott foglalásához vagyunk hajlandók kapcsolni. Ez lehetetlen, történeti képtelenség: valójában persze a kényszerpályán mozgó XX. századi magyar történettudomány és a kérdésben hozzákapcsolódó szakágak eltévedésének a következménye. A 892-900-as eseménysornak valóban igen nagy a jelentősége a magyar történetet illetően: a középkori, magyar államiság létrejöttének ez a kiindulópontja, az ekkortól kialakuló hatalmi szervezet illeszti a magyarságot az európai keresztény államiságok sorába.

Ezekkel a kérdésekkel egyébként részletesen, megbízható felkészültséggel (noha különböző értékszintű érvrendszerrel) foglalkozott Makkay János (A magyarság keltezése. Bp. 1993). Magyar csoportok bekerülése a Kárpát-medencébe már a hun korszakban lehetséges (ezt azonban jelenlegi ismereteink alapján semmivel sem tudjuk bizonyítani), s bizonyosak lehetünk abban, hogy itteni megtelepedésük valóban az 567-ben kezdődő avar korban meg is történik. Ide kapcsolódik a székelység eredetének sokat vitatott kérdésköre is. A székely népnév (szikül formában) már 800 előtt, a VII. század elejétől kezdődően adatolható a Kárpát-medencében (Vékony G.: Prabalgari v Karpatski- jabasejn. Ungarska Balgaristika. Sofija 1988. 26-27), ugyanakkor nyelvi okok miatt bizonyosak lehetünk abban, hogy az Árpád-korban a magyar peremterületeken feltűnő székelyek a korai középkorban mindig is magyarul beszéltek. A székely név ezért a magyarságra vonatkoztatható - mi több, a magyarság régibb neve. AIX-X. század fordulóján feltűnő és a 892-900-as honfoglalókkal kapcsolódó madzsgir viszont a baskír név egyik változata (Ligeti L.: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt es az Árpád-korban. Bp. 1986. 400), amely a Kárpát-medencében először az Árpádok uralma alá tartozó központi területek s azok népének megnevezése lesz, innét teijed a határvidékek felé, amelyek lakosait viszont még régi nevükön később is székelyeknek nevezik. Jegyezzük meg mindenesetre, hogy a madzsgir név eredeté856