Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Jánosy István: A János evangéliuma (esszé)

felségjelvényeket: császárszobrokat, sasokat a templomkerületbe, mire a nép végső felháborodásában összeszaladt és tiltakozott, Pilátus lekaszaboltatta őket. Másodszor meg akkor ismétlődött meg ilyen tumultuózus jelenet, amikor vízvezetéket akart építtetni és költségeit a templomkincsből kívánta fedezni.

Miután a felségárulás vádjával nem tudták halálra adni Jézust, vádlói a maguk ítéletével huzakodtak elő: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiának nevezte magát” - ez némileg felkeltette Pilátus érdeklődését, hiszen a görögrómai vallás is tisztel félisteneket, amilyen Héraklész, Thészeusz, Aszklépiosz és Augustus császár őse: Aeneas - erről kezdte faggatni Jézust, de az már nem felelt neki. A tömeg nem csillapodott.

Pilátus már elunta a hercehurcát, átadta Jézust, hogy megfeszítsék. Egy áldozattal több vagy kevesebb, ugyan mit számít. Nem hiszem, hogy Pilátus mosta volna a kezeit, különben is ezt a gesztust a rómaiak nem ismerték. „Felele Jézus: Semmi hatalmad nem volna énellenem, ha néked onnan felülről nem adatott volna: annakokáért nagyobb bűne vagyon annak, aki engem a te kezedbe adott. Attól fogva igyekszik vala Pilátus őtet elszabadítani, a zsidók pedig kiáltanak vala mondván: Ha ezt elbocsátod, nem lészesz barátja a császárnak. Valaki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak.” - innen hogy, Felele Jézus egészen odáig, hogy „Feleiének a papifejedelmek: Nincsen királyunk, csak császárunk.” (Ján. 19: 11-15.) - ez a részlet bizonyosan II. János toldaléka. Az ábrázolt helyzet ugyanis a második századra vall. Ekkorra már a pogánykeresztények végleg elszakadtak a zsidóságtól, és a két Jahve-szekta ádáz gyűlölettel rivalizált egymással, és a keresztények kereseték a modus vivendi-1 a római hatalommal, minduntalan bizonygatták lojalitásukat. Ezért iparkodtak Jézus elítéltetésének minden ódiumát a zsidók nyakába varrni és a római helytartót a felelősségtől fölmenteni. Ez a beállítás képtelenség. Pilátus már kimondta Jézus ártatlanságát, nem hitte őt tényleges Zsidó-király pretendensnek, és egyáltalán nem ijedt meg attól, hogy a zsidók beárulják az udvarnak azzal, hogy ő „nem barátja a császárnak”. Nevetséges! Pilátus kegyeltje volt Seianusnak, a pretoriánus gárda főnökének, aki akkor a tényleges hatalmat gyakorolta az egész birodalomban. Ugyan mi félnivalója lehetett volna a zsidó főpaptól? Jézus pőrével ő csak nagy felületességei és felelőtlenséggel foglalkozott. Mit számít eggyel több vagy kevesebb áldozat?!

Jézus keresztrefeszítését, agóniáját és halálát csak igen röviden ábrázolja az evangélium; olvasóinak nyilván rendelkezésére állt a Márk szövege. Saját hozzátétele csak két mozzanat: 1. a főpapi csoport tiltakozott Pilátusnál a keresztre akasztott felirat miatt, nyilván érezték, hogy ezzel Pilátus őket figurázza ki. 2. Jézus végrendelkezik anyja további sorsa felől. A kereszt alatt álló „szeretett tanítványnak” mondja: „Ez a te anyád” - és Máriának: „Ez a te fiad.”. Jézus egyedül anyja sorsa felől végrendelkezett, nem említette sem a tanítványait, sem az egyházat. Mindez még I. Jánostól származik. Befejező szava: „Elvégeztetett” nyilván II. Jánostól.

816