Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részlet)

bakancsos suszterlegény igazakat beszél? Semmi. Fel akar kapaszkodni az uborkafa legfelső ágaira, és kész. Ehhez korábbi főnökét, Alexandra Draghici belügyminisztert is felhasználja. („Annak is magyar a felesége! Mit hetvenke- dünk mink itten?”) Az uborkafa tövében négykézlábra állította, rámászott és sutty, fel az ágak közé. Onnan remek a kilátás. „Körpanorámás, parabolaan- tennás uborkafát keresek reális áron, hosszú távra”. Szóval, Gheorghe Ghe- orghiu-Dej (temetésekor: a román nép legszeretettebb fia) hatalomra jutásakor elkapatta és megölette Fóris Istvánt, a Román Kommunista Párt egykori, háború előtti-alatti első titkárát. („Újabb kotnyeles magyar!”) Fóris holttestét holmi mélyedésbe, bombatölcsérbe hajították. Nagyváradon élő anyja ezt megtudta, rohant Bukarestbe, a „Prímhez”, a Vezérhez, vizsgáltassa ki fia ügyét, kerestesse meg a gyilkosokat, azok csakis vasgárdisták, mániuisták lehetnek, Dej széleseket vigyorintott, birgeli csizmáját kommunista öntudatossággal ragyogtatta, hadd nézegesse a „bozgor néne” magát benne, „élvezkedjen”, ígérgetett hetet-havat, „vendége” törékeny vállát átkarolva dolgozószobája ajtajáig kísérte, „férfias” kézfogással elbúcsúzott, aztán intézkedett: a vén cso- roszlyát többé meg ne lássa. Imigyen Fóris István szülőanyja hamarosan, kővel a nyakában a Körös fenekére került. Kellett a halaknak, a rákoknak, a mérgesbogaraknak. (,A nadályok kimaradtak. Sebaj. A nadályok friss vérrel táplálkoznak.”) Ceausescu Nicolae másik „világra szóló műsora” egy János számára addig ismeretlen kommunistával Lucretju Päträscanuval foglalkozott. Ezt a „tántoríthatatlan elvhűségű, az erkölcsiségben felülmúlhatatlan, ízig-vérig román érzelmű elvtársat” a sztálini személyi kultusz „feneketlen” sárgödrében, netalán: sárvulkánjában fetrengő, röfögő Gheorghe Gheorghiu- Dej már a negyvenes évek végén tömlöcbe csukatta, négy-öt esztendeig ott senyvesztette, végül halálra ítéltette: tarkónlövésre. Igen, de nem akárhogyan és nem akárhol. Amikor megfelelő alkalom kínálkozott, a „belső és külső közvélemény” elszenderedett, elaludt, Nyikita Szergejevics Hruscsov „favicceitől” és politikai „menüettjeitől” mélységes mély álomba került, bódult, Päträsca- nut rabszállító kocsiba tuszkolták, alaposan megjáratták, majd egy erdőszélen megálltak, kiparancsolták: Mars vizelni! Megmutatták a fát, melyiket locsolja meg. Nem kell! Nem kell!, tiltakozott, vinnyogott a fogoly. Tudta, mi következik. Az is következett. A pribékek a tölgyfához vagy bükkfához rugdosták és kurtán-furcsán végeztek vele. A fát hamarosan kivágták, törzsökét a földből gondosan kiásták, gyökereit „kibányászták” végül a tetthelyet felszántották. János feszülten figyelt erre a szokatlannak ható történetre. Nyilvánvaló, hogy ilyen részletességgel nem Ceausescu rádiós-televíziós rikácsolásaiból ismerte, mégcsak nem is az újságokból. Munkahelyén, a gyárban akadtak leszerepelt bolsevikok, „sértődött mozgalmiak, illegalisták”, akik szűk körben most már kikotyogtak egyet-mást. Elkezdték összegereblyézni valamikori „érdemeiket”. Különösen a románok jeleskedtek ebben. Nézd meg, kishaver sustorogta Fugel mester a János fülébe, hogy kinyílik most ezeknek a nustyuknak a csipájuk. Nem tudom, tudsz-e követni engem?

782