Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kiss Ferenc: Napló

Az És 1972. okt. 7.-i számában régi pályatársam, Faragó azon kesereg, hogy nem érezzük elég természetesnek, hogy mi is európaiak vagyunk. Csak attól kezdve hangzott magabiztosan a riporter „mi”-je, mitől magyar futballisták is játszottak az Európa-válogatottban. Hja! Az összjátékkal még baj van - mondja ő. „Többet kell játszaniuk együtt.” (Személyes névmás.)

Persze azzal neki nem kell számolnia, hogy a sorompók eltűnnének, megszűnne az ő védettsége, monopolhelyzete is. Minek is? Ha ilyen kényelmesen lehet valaki európai, hogy közben a jó ázsiai kiváltságait is élvezheti.

Micsoda cudar játéka ez a véletlennek: egymás után halnak meg, akik ellen akaratlanul vétettem. Az első Sarkadi volt, aki ott Leheléknél, már nagyon részegen úgy érezte, ki van zárva a paradicsomból. - A másik Berda József, akiről azt írtam, hogy olyan, mint egy sekrestyés, aki teljes gyanútlansággal misét celebrál. - Csak a verseit ismertem. Mikor róla, az emberről is [sokat] megtudtam, kiterveltem, hogy megkövetem. De meghalt szegény. S most Ka- mondy. Jól voltunk egymással. Egyszer Pápáig s vissza végigbeszélgettük az utat. De sohasem írtam róla, mert egyre több Zilahi-vonás szűrődött a novelláiba. S az Irószöv. legutolsó közgyűlésén (nyilván a Sipos Gyula iránti lelki- ismeretfurdalástól is sarkallva) lelkesen gratuláltam neki - a Sipos Gyula regényéhez. (Akkor nyert SZOT-díjat.) A tévedés nyomban kiderült, mentegetőztem. Ő a maga fásult szomorúságával nem is csodálkozott: „Valóban hasonlítunk”.

Az It. ’72. 3. számában Nagy Péter ír lelkes méltatást a „Fecskelány”-ról. Felfedezi Heddát, szeretettel ír a Lányi családról, mely magasan fölé kerül a konzervatív, reakciós Kosztolányi családnak. Mi okon? Mert nem lelkesedtek a frigyért. Ez aztán tűnődik, mi lett volna, ha nem Ilona, hanem Hedda lesz a költő felesége.

El kellene tűnődni: miért baj az, ha egy anya félti a fiát egy bakfistól, aki egyszerre három fiúval tart „forró”, „erotikus” kapcsolatot. Azon már tűnődni sem érdemes, hogy mi lett volna, ha nem Ilona. Ilona nagyszabású nő volt a számító, kisszerű Heddához képest. - Hedda ma tiszteletreméltó. Ezért nem lehetünk vele olyan tapintatosak, mint Nagy Péter a Kosztolányiakkal. De azt egyszer majd megírom, hogy naplójának zöme unalmas, s a „legszínesebb” részeket most utólag „rekonstruáltuk”, másokat teljesen én írtam, éppen nem bakfis lélekkel.

Az „És” mai számában Szabó Gy. kommentálja a Kritikáról szóló pártdokumentumot. Körmönfont, hajlékony, szolgai - és lázadó egyszerre. És igaza van, amikor a „tudományos kiválóságok” szerepét túlzottnak ítéli. Persze az fáj nekik, hogy az És kritikusait nem dicséri a dokumentum, pedig - ugyebár - ők dolgoznak, a megdicsértek némelyike pedig csak egy-egy „rádióbeszélgetésben” ad hírt magáról. A vágás nyilván Gyurikának és Czinének szól, s Királynak nem lesz könnyű ezt a már csak vágyképben élő régi garnitúrát végig a védettek oldalán biztosítani. Türelmetlenül nézi ezt az „És” is, és feszélyezi a védetteket is, bár könnyű tűrniük, mivel nem követik az irodalom eseményeit, s így összetűzés nem adódik. (Egy gyarló kritikus töprengései. 1972. okt. 28.) A Népszab. másnap, okt. 29-én meginti az És-t. Aláírás: F. - Ez a mechanizmus.

762