Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kapiller Ferenc: Aranykor - rekonstrukcióval - Salföldi beszélgetés Somogyi Győzővel

ges társadalom nem lehet meg ezek nélkül a vezető kasztok nélkül. Azt a hivatást, amelyet a papság betölt - vagy a brahmanok betöltötték illetve a nemesség betöltött, vinnie kell tovább valamely rétegnek. Mert egyébként nem társadalom, hanem csak tömeg lesz. Amelyik társadalomból ezek hiányoznak, az előbb-utóbb összeomlik, megszűnik.

Krisztus az elsőszámú pap - jelképesen mondja is a vallási szóhasználat, hogy „Krisztus a mi főpapunk”. így a római pápa is csak az ő helyettese, helytartója, és így tovább: a püspökök az apostolok munkatársai, a papok pedig a tanítványok megfelelői. Ezek valójában szavak és jelképes kifejezések - esetleg behelyettesíthetők -, de a lényeg az, hogy a papi küldetés fölülről származik. Nem lehet módosítani.

A magyar történelem folyamán úgy alakult, hogy a papság szerepe csökkent, hiszen ahogy a világ elfordult Istentől - szekularizálódott -, egyre kisebb térre szorult vissza. Viszont a papságot mással helyettesíteni nem lehet. Bizonyos funkcióit átvette az értelmiség - tanítók, filozófusok, művészek, színészek, mint ideálok -, részben megpróbálták átvenni orvosok, pszichológusok, természetgyógyászok. Aztán a papi funkciók egy része ellenőrizhetetlen hajszálcsöveken lement a nép közé. Különféle kuruzslók, próféták - kocsmai próféták - és egyebek formájában. Ez nem egészen negatív értékelés, mert azt mondom én, hogy ha nincs egy faluban pap, akkor igenis az a tekintély, aki esetleg a kocsmában osztja az igazságot, az is továbbvihet egy bizonyos hagyományt, erkölcsi rendet, erkölcsi értékmérőt. Tudok olyan emberekről falvakban, kisebb közösségekben, akik ilyen guruk szinte. Esetleg tévedéseket és hülyeségeket mondanak, meg a magánéletük sem okveltenül szent, de mégis vezetői és lángoszlopai a népnek - jobb híján. Mindenképpen szükség van Mózesekre és lángoszlopokra. Ahol nincs papság, ott vagy Isten a kövekből is teremt, vagy pedig a nép fabrikál, kitermel magának: maga a vágy megszüli ezeket az embereket. Korunkban például a szekták teijedése, a különféle misztikus tanokra való nyitottság és kapósság is ezt mutatja. A papságra való igényt, az isteni és emberi közti kapcsolat megteremtésének szükségét. Torz formákbna ugyan, de mégis: ezek ennek az igazságát bizonyítják.- A felsorolásban említetted a művészt is. Az ő útja és helyzete külön fejezetet érdemel.- Igen, kiemelendő a művészek szerepe, mint akik a papság (és nemesség) szerepkörének egy részét átvállalták. Nem önkéntes vállalás volt, persze, de hát különösen az írók, mindig is vittek ilyen szerepet, és én úgy gondolom, hogy mindenképpen kötelessége is ezt a szerepet elvállalni, akár tetszik, akár nem.

Igen, a művész a brahmant helyettesíti, de csak részben, mert lényeges a különbség, ami a felkentségből adódik. A pap magasabb kaszt, mint a művész. Érdekes, hogy a keleti egyházban a művészeket is fólszentelik - például az ikonfestőt vagy a zenészt -, tehát egy kisebb egyházi rendnek tekintik. Ez helyénvaló. Mindenképpen papja az Istennek az alkotó, csak egy kisebb rend.

Valamiféle fölszentelést, valami titkos és láthatatlan kézrátételt minden művész kap. Ezt hívják tehetségnek, zsenialitásnak vagy hivatásnak. Ezt egyébként minden művész tudja is, s erkölcsi felelősségének tudatában van.

733