Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak

a fiúknak hintalova, a lánykáknak babahintaja, ugyan mit is hozhatott volna még az égi hírnök, ám mi éppen őt kívántuk, az ő érintésének nyomát a játékkonyhán, az építőkockán, az égi jelenlét fenyőillatát, és szórtuk a sűrűsödő hóesésbe a kívánságok szakadatlan pelyheit, ám a pelyhek csak ereszkedő szálltukban könnyűek, röppenők, egymásba tapadva már súlyos tömegükkel torlaszolták az utcát, s a fürge gyermekszájból nyílt a kétség: nagyanya, hogyan száll a kívánság felfelé az angyalokig, az égbe? - egy fohász szálán, - s ebben meg is nyugodjunk akkor

a kívánság egy fohász szálán, a madár a láthatatlan óriás tojás csíraszálán - és én hogy érek fel hozzá, mert abban bizonyos voltam, az, aki ő igazán, ő a madarak útján egylélegzetű repülésben fáradtság és pihenés nélkül száll----hová? - hová? ahová utána kell mennem, ahol utol kell érnem, és akkor

f

elvettem a földről az utolsó estén öléből leejtett gombolyagot, és összeszedtem a szoba sarkaiból a vén hegyek szele szétszórta, hímzésre kész szálakat és ölembe vettem, felvettem őt és ő felvett engem — és ebben megnyugodtam.

Hadd fejtsem ki neveit az utolsó estén leejtett, a felemelt gombolyag fonalán, bogokat oldva, gubancot lazítva, tépett szálat egybekötve, de hová is kössem, hogyan illesszem, leszakadt híd ívén hogyan száll fel az elszakított szál —