Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Kovalovszky Márta: Tyúkanyó meséi - 3. Csodálatos hárfa - Garzuly Gábor képeiről
KOVALOVSZKY MÁRTA Tyúkanyó meséi 3. Csodálatos hárfa A hölgy középkorú volt és már megvoltak a maga tapasztalatai. Amikor először tekintette át Garzuly Gábor rajzait és olvasott bele írásaiba, leginkább a sűrűség lepte meg: a vonalak és a szavak erdőszerű, bozótos sűrűsége. Ez a fiatalember vonalak és szavak, képek és mondatok eleven záporában élt, állandó mágneses zubogásban. Ez volt a közege. Papírjára hajolva írt, rajzolt, akkor is, ha nem volt toll, ceruza a kezében; ez nem eszközein múlott, hanem képzeletén, fantáziáján, gondolatai szeszélyes kanyarodásán, grafikáit ezért is nehéz pusztán grafikának, vonalhálónak, rajzi fordulatoknak, egyszóval technikának tekinteni. Vagy csak a középkorú nő nem tudta annak látni. Az bizonyos, hogy a rajzlapok felett világosan és tisztán lebeg a nagy mesterek szelleme - olykor Dürer, olykor Kondor például - dehát tanítvány volt, még sokszor, szorgalmasan követte szellemujjukat. De a képek, a figurák, a jelenetek, a tárgyak, a részletek már kizárólagosan az övéi voltak: különbejá- ratú, különös világ, amelynek anyaga egyszerre valóságos és álomszerű, bizonytalanul imbolygó és ugyanakkor precízen szőtt hálókból meg halálbizto- san indázó vonalfolyondárokból áll. Ha a néző szeme elindul ezeknek a vonalaknak a mentén, az ismeretlen-ismerős részletek között tapogatózva juthat új meg új területekre, amelyek látszólag nem tartoznak szorosan össze, csupán a rajzvonalak sűrű mozgása fogja egybe őket. Karcsú, légies mesebeli figurák, szelíd állatok között kalandozunk; kalandoznak ők maguk is kissé elveszetten, valami ismeretlen közegben, szálkásan rajzolt óriás szerkezetek vagy számjegyekkel beszórt mezők színpadán, sűrű, mágneses atmoszférában. Garzuly Gábor rengeteget dolgozott; lenyűgöző a rajzok mennyisége és sokfélesége, a gondolatok és a képzelet önfeledt, gyakran éppen csak suhanásnyi ötletei: itt még minden éppen a kimondás pillanatában van, talán csak egy másodperccel a végleges megformálás előtt. Még érzékelhetjük azt a távolságot, amely a sugárzóan erős kép és a különféle rajzi stílusok változékony, csaknem szeszélyes használata között létezik. Még semmi sem végleges, képkompozíció és technika között még ott húzódik az a közöttes terület, ahol minden lehetséges addig a pillanatig, amíg a kettő - akár egy szétnyílt olló két szárnya - egymásra csukódik, s tökéletesen illeszkedve, változtathatatlan lesz. Az itt látható művek többsége még csak ígéri ezt a véglegességet, de ez nem üres ígéret: ott, ahol az áramló részletek laza gubancából kiválik egy-egy motívum, ahol lecsendesedik és visszahúzódik a mögötte kavargó vonaltenger - ott, azon a ponton erős, tiszta és hajlékony fuvolaszóként szólal meg egy hang. A néző boldogan ismeri fel benne a fiatal, induló művész otthonos és bátor hangját, különös rugókra járó képzeletének játékait. Ez 67
