Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Artur Miedzyrzecki: Bevezető

a versek általában hozzáférhető és muzikális versek voltak, megtűzdelve meghökkentő expresszivitású és váratlan asszociációjú képekkel; mélyen lírai lüktetésük kihallatszott a Világvége gúnyolódásában is, azokban a groteszk helyzetekben is, amelyeket a szerző a mindennapi életben is szívesen halmozott.

Hiszen megírta kora talán legszebb szerelmes verseit mégpedig a realitásnak szinte teljesen a határán, amely mögött az álom és mese kezdődik. Egyedi volt állandóan működő képzeletével, elbűvölten a „népi mulatságtól”, a vásári költészettől, a kötéltáncosok és a kültelki kis mozik mágiájától, a csepűrágók, sarlatánok és jövendőmondók szeánszaitól. Bizonyos értelemben Villon, Rabelais és a baccalaureuszi népi költészet hagyományait követte. A patetikus költői beszéddel való szakítás, amelyet a szkamandriták és a maguk módján az avantgarde költői kezdtek el, Galczyúski műveiben még egy kiegészítéssel, egyébként legalább annyira nagyszerű, mint amennyire meglepő kiegészítéssel gazdagodott. Az ő költészete e tekintetben is „az emberi szív felé tett mozdulat” volt, ahogy ő maga írja évekkel később a Pieéni (Dalok) című ciklusban - az ember hétköznapi dolgait ritkán mutatta be költészet hasonló szívélyességével és természetességével. Életrajzának háború előtti epizódja — a háborút közvetlenül megelőző években dolgozott a „Prosto z mosta” című hetilapnak és érintkezett a szélsőjobboldali körökkel - a mai napig élénk viták kiváltója. 1939 őszén egyébként véget ér ez az epizód: a szeptemberi hadjárat után - ezt az időszakot örökíti meg Gaíczyhskinak a Wester- platte védőiről írt verse, a háborús költészet egyik legnagyszerűbb dokumentuma - a Bal u Salamona (Bál Salamonnál) szerzője, mint tudjuk, német hadifogolytáborba került, öt évig ült rabságban.

Művészetét a háború után, súlyos tábori tapasztalatokkal háta mögött, újította meg Lengyelországban. Megtalálta ifjúkori hírnevét, sokat írt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott társadalmi és erkölcsi szatíráiban, amelyek ma már klasszikus számba mennek. Meghatározó maradt művészetében a lírai vers, amelynek sajátos jegyei tévedhetetlenül fólismerhetőek, a szerelmi költészet a maga megismételhetetlen vibrálásával, a megtisztító művészetnek, a föld színeinek és fényeinek, az ismerős városok „elvarázsolt konflisainaík” szentelt versek. Ezek az alkotások a háború utáni legnépszerűbb versei közé tartoztak és - kereszteződve az avantgarde hagyományaival - nagy hatást gyakoroltak az ifjúságra. Vonatkozik ez a poémákra is - különösen a Niobe-ra és a Piesni darabjaira - amelyekben az elementáris költői tehetség a mara- dandóságnak, a hátrahagyott nyom megőrzésének vágyával keveredve Galczyfiski költészetének sajátos összegzésében jutott kifejezésre.

Különösen a Dalok váltak a maguk norwidi visszhangjaival, az előérzet komor hangulatával, a vidám varsói költők merengő hősének halál előtti bátorságával és nyugtalanságával, a maguk kínos formai fegyelmével mindannak szintézisévé, amit a fénynek, a kétségbeesett szerelemnek és a modern világon át vezető zenés kóborlásnak ez a világa jelentett. A villoni hagyományok költőjének nagy testamentuma is volt ez egyúttal, meglehet, az általunk ismert utolsó ilyen költők egyikének testamentuma.

Szenyán Erzsébet fordítása

687