Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Fábián László: A tölgy metafizikája (esszé)
gesülését segítik elő. Egy uralkodó nyelvnek (nyelvjárásnak) a többi fölé ke- rekedése, némely nyelv kiszorulása, leigázása s egy ’igazi’ nyelv általi ’felvilágosítása’, a barbárok és az alsóbb társadalmi rétegek nyelvének beolvadása a kultúra és az igazság egységes nyelvébe, az ideológiai rendszerek kanonizáló- dása, a filológia a maga kutatási módszereivel, amelyek ismertté tették a holt - tehát gyakorlatilag egységes - nyelveket, az indoeurópai nyelvtudomány, amely a nyelvek sokaságától egy egységes protonyelvhez jutott el: ezek voltak azok a tényezők, melyek a lingvisztikái és a stilisztikai gondolkodásban meghatározták az egységes nyelv kategóriájának tartalmát és erejét, valamint alkotó, stílusszervező szerepét a költői műfajok többségében, amelyek maguk is nyelvi-ideológiai élet egyazon centripetális erővonalaiban jöttek létre.”15 Az idézet azt bizonyítandó jött ide, hogy az emberi gondolkodásnak az ősiségben még szükségképpen létezett egysége folytatható, mivel végeredményben ennek az egységesítő törekvésnek lehet igazán generáló szerepe. A néprajz, a népmese, népművészetek, mítoszok kutatója pontosan tudja, milyen sok közös található az emberiség gondolkodásában - függetlenül a távolságoktól térben és időben. A nagy veszélyt a közösségen kívüliség, a nagyfokú par- tikularizálódás jelenti; olyan érdekek jelentkezhetnek, amelyek rendszerint egyáltalán nem hozhatók közös nevezőre, de nincs, nem lehet közös élményvilág sem, amely valamilyen módon legalább korrigálná a helyzetet. A tölgy igenis mítosz; a nyelvnek a megnevezés fokán a mítosz rögzítése, továbbadása lehetett az alapfunkciója. Nem más tehát a tölgy, mint fa-ős, ahogyan a turul - teszem azt - őse a magyarságnak. Emiatt lehet belőle jelkép, emiatt lehet akár világfa. Szimbólum abban a szimpla, de nem teljesen valószerűtlen értelemben, ahogyan - mondjuk — Freud használja a fatörzset, de abban a szakrális értelemben is, amely világfaként hárul rá - összekötendő földet és eget, mi több: a földalatti világot is, hiszen gyökerei mélyre nyúlnak. Váinámöinen, a komoly öreg helyesen gyanítja, Tu- onelába nem is érdemes más fából készült hajóval indulni, mint tölgyből; keménységére, erejére rábízhatja magát. Fák nélkül vége a világnak, miként a nyugat- afrikai jorubák vallják: „a tűz felfalja az erdőt, a fák kidőlnek, elpusztul az élet.”11 Mélységes rokonságot érzek Okinuyema, a dél-amerikai uitoto indiánok urának cselekedeteivel: „Kezdetben, mikor még semmisem volt, szavakat formált a mi Atyánk és a juka-fáról nekünk szedte le őket.”12 Azaz, még a szavak, az élet, életünk igazi jelei is fáról erednek. Még Ódin két hollója (Elme és Emlékezet) sem létezne nélkülük, a nyelv nélkül, amely átörökíti újra meg újra a világot. Sőt, maga Ódin nyolc napon át függ Yggdra- sillen, az óriás kőrisen, amely három irányú gyökérzetével kapaszkodik végeredményben az egész világba, és amely - természetesen - az élet és a tudás 641
