Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
az én emberem. (Egy homályos alakhoz lép.) Nyisd ki! (Az őr halkan kinyitja az ajtót. Charlotte belép. Az őr és Voravito elhúzódnak a folyosókanyarban. A priccsen fekvő ember megfordul: Ritter.) RITTER A pap már járt nálam. Mit akarnak? (Kis csend. Nem hisz a szemének.) Fenség! (Lassan feltá- pászkodik.) CHARLOTTE Csak rövid időre jöttem. RITTER Soha nem kapják meg a vallomásait. Egyetlen voltam, akiben megbízott... így hát önök hiába tették ezt velem, hűtlen nem leszek! CHARLOTTE Doktor! Maga valóban azt hiszi, hogy én... hogy mi... hozattuk magát ide? (Döbbent.) RITTER Fölösleges tagadni, fenség. Megértem bosszúszomját Joseph Fouché iránt. Ám én nem tudom az ön gyűlöletét úgy fölvenni, ahogy szoktuk a másik ember ruháját. Még az is nehezemre esett, hogy amikor süvegemet nem leltem, kölcsönvegyem a társamét... A más gyűlöletébe öltözni pláne nem tudok. Én Fouchénak sok bűnét ismerem, de legalább annyi enyhítő körülményt... És a legnagyobbat mindenekelőtt. (Elhallgat.) CHARLOTTE Mi volna az?! RITTER A rettegés. Minden szörnyűség kútfeje. CHARLOTTE És ő mennyi rettegést hozott? Nem tudta vajon, hogy aki rettegést okoz, maga is abba pusztul? RITTER Hagyjon magamra, fenség! CHARLOTTE Meg kell mondania, hol tartja az emlékiratát? Könnyítsen a lelkén, doktor! (Kis csend.) RITTER Egy ízben az éjjeliszekrényén megláttam belőle néhány oldalt. Semmitmondó. Száraz tények, gyönge stílus. Semmi, semmi lélek... Nem az igazi... Puszta leltár, fenség. CHARLOTTE A tényeket akarom doktor, a puszta tényeket! RITTER Én pedig a Fouché lelkét akarom megragadni, fenség. Ám ez egy másik vallomás. Nem láttam, nem tudom, de érzem, sejtem, van igazi, mély vallomása is. De az senki másé: csupán a francia nemzeté és az Istentől teremtett embereké. Hogy okuljunk belőle! Most és mindörökkön! Ez a vallomás lett az életcélom. Nem a gyógyításaim... Az lett a főművem, hogy elindítottam őt: írja meg titokban a lelkét. És én hiszem, hogy meg is írta és rejti valahol... (Csend.) CHARLOTTE És az nem lehet, hogy önt megtévesztette? És mégsincs két vallomása: Egy ünneplő- és egy viselőruha. Nem lehet, hogy csak az a száraz leltár van, a tényhal- máz, amiről beszélt... De legalább az hol van? Az otrantói herceg azt a lélektelen leltárt merre dugta el, doktor úr, szent atyám, kötelessége erről szólani! Kis csend.) RITTER Hagyjon magamra, fenség! CHARLOTTE Akarom azt a leltárt! Értse meg! RITTER Ön pedig azt értse meg, nem akarom, hogy barátomról majd méltatlan kép éljen. Mintha ebből az emberből csak ennyire futotta volna... Nem! Ő megírta az igazit is... A legmélyebbet, amit ember csak írhatott, olyan ember, aki megfetrengett minden bűnben és mégis - vallott Istennek négyszem között. A mélyek mélyéről, fenség. (Csend.) CHARLOTTE Ez végzetes. Végzetes 575
