Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
pos, maga nem hintóval jött? Hogy nem hallottam a zaját? (Kis szünet.) CASTELANE Elküldtem, vigye haza Bamuelle nagyapját... kiszálltam itt a sarkon. (Apró szünet.) FOUCHÉ És az a vén kujon nem huncutkodik magával soha? Ott... a hintó bensejében? CASTELANE Nem, fenség, dehogy. (Nem néz rá.) FOUCHÉ Charlotte-nál sem? Nem csalja ki a szalonból a teraszra, vagy a fák közé a kertbe? CASTELANE Igyekszem nem leejteni soha a legyezőmet, hogy ne le- gyeskedjék a bokám körül. (Mosolyog.) Megnézem, ki jött? (Kisiet.) FOUCHÉ Fogadjunk, hogy Ritter! (Az éjjeliszekrénybe dugja a papírokat.) CASTELANE (kinyitja az előszobaajtót) Doktor úr! Jön Ritter táskával, Castelane bevezeti, aztán eltűnik a másik ajtó mögött.) FOUCHÉ Gyere csak, szent atyám, gyere. RITTER Neked a hűlés nem tesz jót. Jobban érzed magad, Joseph? FOUCHÉ Azt te fogod megmondani. RITTER (felnevet) Persze, te azt szereted, ha inkább mások beszélnek! (Megvizsgálja.) Útközben, képzeld, találkoztam egy régi republikánus ismerősömmel. Tudod, mit mondott? FOUCHÉ Várj, jobban felhúzom ezt az inget. Miket mesélt? RITTER Hogy, de jó is volt Napóleon első császársága idején. Pláne, mondta ö, mert a végén a korzikai már nem üldözött senkit közülünk. FOUCHÉ Nem, mert aligha volt rá ideje. A saját dicsőségével, népes családjával és háborúival volt elfoglalva végig. S amikor érezte, hogy hanyatlik, szépen akart elbúcsúzni tőlünk, mint a rómaiak a téltől a Szatumáliákon. RITTER Leeresztheted. (Az ingre. Megszagolja a poharat.) Ezt az orvosságot az utolsó cseppig meg kell inni. FOUCHÉ Szóval találkoztál egy... republikánussal... Más egyéb...? Valami hír? (Enyhe fürkészés. A másik nem néz rá.) RITTER Semmi, amiről ne tudnál. Visszatérve Napóleonra... FOUCHÉ (szavába vág) Bonaparte végül is a forradalomnak köszönhetett mindent. Ahhoz képest volt ő más, új és dicső... RITTER Azt hiszem, a hűlésednek most már vége, Joseph, de azért még kíméld magad egy kissé... (Más hang.) Minden győztes a vesztesnek köszönhet legtöbbet, azt hiszem. Az ellenség hibáinak. FOUCHÉ Okos észrevétel, Jean-Ja- ques. A legnagyobb hibát azonban ott szokták elkövetni, amikor adva van egy okos ellenség s ahelyett, hogy az eszén próbálnának túljárni, fejjel mennek a falnak. Hősködnek, mert imádnak a tribünökön ágálni, pofázni, mint a hájas Danton egykor... Ahiúság! Ez vitte őket sírba és minket a szerénység tartott meg, igaz, doktor úr? (Kis csend. Ritter táskáját pakolja.) RITTER Napóleon jól érezte, mekkora bűntudat él a franciákban a temérdek testvérgyilkosság miatt. Épp ideje lesz, hogy idegen vért is kóstoljanak... A régi bűntudat orvossága a háború... Rehabilitációs háborúk voltak azok, Joseph. Én magam láttam katonákat, akik ma is e dicsőség után nosztalgiáznak... A hazafiság élménye adatott meg nékik. Igen, ez volt a korzikai zsenialitása: a franciák benső, övéik 564
