Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész

pos, maga nem hintóval jött? Hogy nem hallottam a zaját? (Kis szünet.) CASTELANE Elküldtem, vigye ha­za Bamuelle nagyapját... kiszáll­tam itt a sarkon. (Apró szünet.) FOUCHÉ És az a vén kujon nem huncutkodik magával soha? Ott... a hintó bensejében? CASTELANE Nem, fenség, dehogy. (Nem néz rá.) FOUCHÉ Charlotte-nál sem? Nem csalja ki a szalonból a teraszra, vagy a fák közé a kertbe? CASTELANE Igyekszem nem leej­teni soha a legyezőmet, hogy ne le- gyeskedjék a bokám körül. (Moso­lyog.) Megnézem, ki jött? (Kisiet.) FOUCHÉ Fogadjunk, hogy Ritter! (Az éjjeliszekrénybe dugja a papíro­kat.) CASTELANE (kinyitja az előszoba­ajtót) Doktor úr! Jön Ritter táskával, Castelane beveze­ti, aztán eltűnik a másik ajtó mögött.) FOUCHÉ Gyere csak, szent atyám, gyere. RITTER Neked a hűlés nem tesz jót. Jobban érzed magad, Joseph? FOUCHÉ Azt te fogod megmondani. RITTER (felnevet) Persze, te azt sze­reted, ha inkább mások beszélnek! (Megvizsgálja.) Útközben, képzeld, találkoztam egy régi republikánus ismerősömmel. Tudod, mit mon­dott? FOUCHÉ Várj, jobban felhúzom ezt az inget. Miket mesélt? RITTER Hogy, de jó is volt Napóleon első császársága idején. Pláne, mondta ö, mert a végén a korzikai már nem üldözött senkit közülünk. FOUCHÉ Nem, mert aligha volt rá ideje. A saját dicsőségével, népes családjával és háborúival volt elfog­lalva végig. S amikor érezte, hogy hanyatlik, szépen akart elbúcsúzni tőlünk, mint a rómaiak a téltől a Szatumáliákon. RITTER Leeresztheted. (Az ingre. Megszagolja a poharat.) Ezt az or­vosságot az utolsó cseppig meg kell inni. FOUCHÉ Szóval találkoztál egy... republikánussal... Más egyéb...? Valami hír? (Enyhe fürkészés. A másik nem néz rá.) RITTER Semmi, amiről ne tudnál. Visszatérve Napóleonra... FOUCHÉ (szavába vág) Bonaparte végül is a forradalomnak köszönhe­tett mindent. Ahhoz képest volt ő más, új és dicső... RITTER Azt hiszem, a hűlésednek most már vége, Joseph, de azért még kíméld magad egy kissé... (Más hang.) Minden győztes a vesz­tesnek köszönhet legtöbbet, azt hi­szem. Az ellenség hibáinak. FOUCHÉ Okos észrevétel, Jean-Ja- ques. A legnagyobb hibát azonban ott szokták elkövetni, amikor adva van egy okos ellenség s ahelyett, hogy az eszén próbálnának túljár­ni, fejjel mennek a falnak. Hősköd­nek, mert imádnak a tribünökön ágálni, pofázni, mint a hájas Dan­ton egykor... Ahiúság! Ez vitte őket sírba és minket a szerénység tartott meg, igaz, doktor úr? (Kis csend. Ritter táskáját pakolja.) RITTER Napóleon jól érezte, mek­kora bűntudat él a franciákban a temérdek testvérgyilkosság miatt. Épp ideje lesz, hogy idegen vért is kóstoljanak... A régi bűntudat or­vossága a háború... Rehabilitációs háborúk voltak azok, Joseph. Én magam láttam katonákat, akik ma is e dicsőség után nosztalgiáznak... A hazafiság élménye adatott meg nékik. Igen, ez volt a korzikai zse­nialitása: a franciák benső, övéik 564

Next

/
Oldalképek
Tartalom