Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Beke György: Tóth Lajos alapításai (esszé)
hurcolások borzalmait. Ami ellentmond minden emberinek, azt csak az anti- humánum torz őrületében lehet megjeleníteni. Sokan azt kérdezték, mi ennek a szobornak a mondanivalója? Én a szobrászat nyelvén szólok, nem az irodalomén. A szobrászat a legszűkszavúbb művészet. A tiszta szobrászat egy gondolatot fejez ki mindig, de úgy, ahogy nem lehetne leírni. Nincs epikuma. Csak a gondolat maga, pusztán, nyersen, megdöbbentőn.- És a nézőid?- Megérzik a gondolatot, amit sugallók. De nem mindig találják elégségesnek. A mai nézők többsége irodalmat kíván a szobrászattól is, így alakult ki az ízlése.- Komárom szélén láttam egyik szobrodat: két fej egy testen.- Az emberek összetartozását, egymásra utaltságát akarom sugallani vele. Erre akarom rádöbbenteni őket.- Egyik faluban, Guta-Kolorovón a 64-es árvíz emlékére felállították a szobrodat: fekvő nő alakját képezted ki építészeti elemekből.- Az építés értelme, a szépség értelme, minden értelme: itt voltunk, itt vagyunk és itt maradunk... Kint állunk kastélya erkélyén, egy karnyújtás az Ipoly, egyetlen lágy csönd a táj, s benne egy nyugtalan, magányos művész évezredekkel álmodik. (Zárójelben visszaállítom az útinapló kihúzott mondatait. A törlések néha jellemzőbbek, mint amit a cenzúra megjelenni engedett. Egyetlen bizonyítékom a megőrzött kézirat. Mivel a nyíltan létező, majd bújtatott romániai sajtóellenőrzés utasításait mindig csak szóban adta, miként a legsúlyosabb párt- és kormányrendelkezések is telefonon érkeztek Bukarestből vidékre.) MÁSODIK UTAZÁS, 1994 1 Ib - Tóth Lajoshoz igyekszem ismét. Jó két évtizede nyomon követem élete alakulását. Jel-ember számomra-számunkra, jó társaival együtt, akik között néha erős feszültségek támadhatnak, de távolról — és ezzel távlatból — szemlélve, együttesen a felvidéki magyar sors alakítói. Eljött a híre országhatár(ok)on át annak, hogy a vágsellyei Vörösmarty Klubot széttörték - már amúgy szellemi téren, de hiszen abban élt igazán! -, Tóth Lajost sokszorosan behívták, bevitték, összeverték. Ha egy ideig nem hallottam róla, azt hihettem, hogy belerokkant, félreállt. Habár ebben kételkedtem. Nem olyan fából faragták. Az ilyen emberek csak idegen szemmel nézve „megszállottak”, valójában józan, teljes jellemek, akik a cselekvésben tudják megvalósítani önmagukat. Úgy négy éve aztán meglepő újdonságot hallottam róla: magángimnáziumot nyitott Galántán, lakóhelye, Vágsellye szomszédságában. Szlovákia első magángimnáziumát, amelynek máris rangja van a Felvidéken, Királyhelmec- től Pozsonyig, Zoboraljától a Duna partjáig, mindenünnen vonzza magához a diákokat. — Megint alapító lettél, Lajos? — öleltem meg, mikor 1994 januárjában Komáromban találkoztunk. Természetesnek találtam, hogy ott volt a felvidéki magyar polgármesterek értekezletén, amely az önszerveződés ösztönző példá529
