Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Beke György: Tóth Lajos alapításai (esszé)
BEKE GYÖRGY Tóth Lajos alapításai Visszatérni jó, visszatérni szükséges, vallotta Ruffy Péter, s maga is mindegyre felkereste régebbi riportjainak színtereit, hőseit. Nagy vizsga minden ilyen „visszalapozás”, lemérhető rajta, hogy lényeges dolgokat látott-e meg és ábrázolt-e a riporter, vagy csak a felszínt, futó benyomásokat, amelyek úgy eltűnnek az emlékezés tengerében, mint véletlen, félszeg hullámok? De vizsgázik az idő is, hogy teljesítette-e önmagát, merre és miként fordította a kortárs történelmet, emelkedést vagy bukást, elégtételt vagy szenvedést hozott-e azoknak, akik bíztak benne? Vizsgázik az író is, de még mennyire: arra figyelt-e, amire csakugyan figyelnie kellett? Hús-vér embereket választott-e hőseinek, vagy pipogya agyagbábukat? Jellemet keresett-e, vagy hatalmat, rangot, érvényesülést? Különösen árulkodó, bizonyító az összevetés, ha két írás, két látogatás, két élmény között maga a történelem húzott váratlan cezúrát. Majdnem húsz esztendeje, 1977 őszén barangoltam be a Vág két partját. Útinaplóm a kolozsvári Korunk novemberi számában jelent meg. Most újra arra jártam, 1994 decemberében. Magamat is ellenőrzőm - Ruffy módjára -, mikor egymás mellé állítom a két utazás tapasztalatait. Egyetlen szót sem módosítottam régebbi írásomon. Csak így lehet hiteles mostani tudósításom is. ELSŐ UTAZÁS, 1977 1 /a - El kellett jönnöm előbb ide, Dévénybe, már csak Ady okán is. Az Ady- filológia ugyan nem tud arról, hogy a költő járt volna itt valaha, de fontos-e ez, ha a sziklákat törő dévényi Duna-kaput ismertté tette mindannyiunk számára, akik magyarul vagy nem magyarul a verseit olvassuk; költészetének jelképévé avatta. A vaskapui roppant viaskodás előjátéka folyik le itt, a Kárpátok és a folyam között, míg a természet kénytelen megnyitni Kelet-Európa bejáratát. Persze csak a költői képzelet örök szárnymagasságából, vagy egy mai repülőgépről tűnhetik a folyamkanyar egyféle „kapunak”. Ahogy minden felfelé vivő lépésem valamennyire „kiemel” a tájból, a mindenség arányai kísértenek: egyre keskenyedik a Duna medre, mind messzébb kúszik fel északnak a Morva, és túlonnan megsűrűsödik a bécsi erdő. Alant, a Morva és a Duna találkozásánál egy hajón zászlót cserélnek, az országhatárokat átlépő dunai hajósok unott szertartásával. S míg immár Ausztria felségjelével halad tovább a motoroshajó, Dinicu Golescu jut eszembe, a múlt század elején erre 522
