Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló
mészetesen ezt olvassa ki belőle. S így újra egy súlyos példával igazolja, milyen reakciósok a parasztok. Műve fénypontja, mikor Veres Pétert idézi, aki bezzeg - Feketével ellentétben — tudott vele vitatkozni. Jó is volna: Péter bácsiból éppen a türelmet állítani elénk példának. S elhallgatni, mennyi volt mögötte a keserűség, a fogcsikorgató felháborodás. (A kultúra ma) 1970. nov. 7. Biz’ isten filmkritikát kellene írni. Itt van ez a film is, a Rómeó és Júlia. A képes Film-Híradó azzal szólítja a közönséget, hogy idézi a filmről megjelent dicsérő és elmarasztaló kritikákat. Azokat a részleteket, amelyek a film és a Shakespeare-dráma viszonyát bírálják. Pedig mennyi minden van, ami ennél fontosabb. - A fiatal generációnak készült? Ugyan miért? Mert ifjú beatnikek-re emlékeztetnek a szereplői, mert Júliában érzékiség is van, mert a verekedésekben huligánkíméletlenség és elszántság is van? Ez a modernizálás a fontos? Igen, ez is, de ennél fontosabb, hogy ebben a modern közegben, milyen széles skálája bontakozik ki az emberi érzéseknek. Az egyik szereplőben s a film rétegeiben, hangszerelésében. A szereplőkben az Erzsébet-kori nyers és vad ízek, és égivé tisztult áhítat, hiteles átmenetekkel. Játék, rajongás, kamaszláz, életbetöltő szenvedély. - A film hangoltságában: virágos, pa- csirtás táncosok, nyüzsgés, játék és halál partjai közt olyan természetes, életszerű kavargás, mely hol örvényes, hol fecskevillogású, - sodrás, mint a zenében; biztos ritmus, ökonómia. Itt mindenre van idő. Minden kijön. A szent szöveg nem feszélyez, tisztelete mégis teljes. A szellemesség változatai: termő, üzemelő. A termőt a gondolat folyamata lobbantja fel, spontánul, a megnevezés árama veti fel, — ilyen a Kosztolányié. AzAbodyé üzemel. Akészen álló, többnyire közhelyszerű gondolat evidenciáját bizonyítva körülményes analógiákkal jut ki ismerős céljához. Mintha egy malom apparátusában látatlanul lisztet öntenének, s a rengeteg szita, kanál, transzmisszió, hengeren átjőve eredeti sajátos malomszagot kap. Ilyen malomszaga van Abodynak. De ennél is fontosabb, hogy a tinédzserekkel is az élet döbbenetes voltát tudja kifejezni. Ezek az egymást gyűlölő, féktelen fickók verekednek, nemcsak azért, hogy Rómeó és Júlia tragédiája beteljék, hanem a természet kényszere miatt is, - de nem atavisztikus ragadozóösztönből: virtus és fogcsikorgató gyűlölet; sportszerű villongás és gyilkos vadság itt az életszerű fokozatok tüneményes skáláján érintkezik s csap át egymásba. Ezt kellene megtanulni. Az életszerűben az emberi természet csodáit és szörnyűségeit ilyen pompás egységben láttatni. És még valamit: a modernség mélyebb értelmét: ez a tinédzser-vadság, ez a must-pezsgésű, harcos szenvedély és a fennkölt szöveg ebben a filmben nem rombolja egymást, hanem a kifejezhetetlenség és beszéd ősi kettősségét, a formátlan szenvedély és a forma, az ösztönök és a lélek természetes kettősségét érezteti. A nem önkívületben, a hús reszket, de a beszéd rendezett, tündöklőén ünnepélyes, szabatos: emberi. Hogy lehet ezt úgy megcsinálni, hogy a kettő szét ne váljon, ne szakadjon szét? Ezt kellene megtanulni. És még valamit: „Mindnyájan bűnhődünk” - mondja a végén a herceg a halott (Rómeó és Júlia) felett. Igen: ez a szenvedély képtelen. Ennek csak ilyen 509
