Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

Meg kéne egyszer írni, hogy manapság a konformizmus a legártalmasabb. Ebben áll: Ha a múltban valaki vétkezett s így védekezik: parancsot teljesítettem, hogy ártatlanokat öltem, vagy erre buzdítottam, írásaimban igazoltam a bűnt, azaz nem vagyok felelős. Ez volt a vonal: nem rám tartozott eldönteni ki az ártatlan és ki nem. Ezt a védekezést el kell utasítani. Aki a szocializmus idejében vétkezett, az már más mértéket kíván. Volt ahogy volt, de mégiscsak a szoc. épült.

Bűneim, pardon: hibáim megbántam és Jézus. Természetes, hogy ma is vezetek. Sokan felvetették már - Sükösd is -, hogy jó, jó, de tessék feltárni az összes indítékot, elemezni a folyamatot, mert különben semmi okunk hinni, hogy a megtérés őszinte.

A népiséget KI. és mások azért bélyegezhették végzetesen anakronisztikusnak, mert (Kortárs, 1958) sose hitték, hogy a szocializmus ember- és társadalmi ideálja megvalósulhat. (Ok már rég az elidegenedett polgár szemével nézték a mozgalmat, elfogadták, teljesítették minden parancsát, mint vak kényszert, - a népiség felől érkezőkben elhasználatlan családiasság, közösségi rítusok élménye, testvériségigény közeli, érzékelhető tényei éltek, s ezek számára kerestek korszerű intézményes formát.

Lukács Gy. XIX. századiságában is ilyen igény dolgozik. Ezért lett Solohov az eszmény, meleg-rétegek közelsége, élet-átkoló, szabályozó, népreszabott etosz, Kelet-Európábán megvolt az esélye annak, hogy amiért Gaugaintől Bartókon át Gershwinig szomjas a modem Európa: az ősi, édeni, a barbár egészség, az elementáris testi, szellemi energiák ne csak frissítő, vagy narkotizáló hatásokként legyenek jelen a kultúrában, életvitelben, hanem annak struktúrájaképpen: otthonosság, szív-hangok, Gyökere: „a polgárosodás elhúzódása”, de ez az „elhúzódás” lehet jobb esély is az ir. számára. Kihagyható periódus. Az avangarde harsogta, a dekadencia hisztérikusan nyavalyogta, minden irány valami betöltetlen szomjúság emészti az ősi, az elemi, a természetes után, - minél sorvadtabb az őstermelőréteg, annál inkább. Nálunk kínálta magát, s korparancs is volt - szociális kényszerűség —, ezt az osztályt úgy megváltani, felemelni, hogy otthonának érezze az új rendet. Különben az új rend is megsínyli (termelőkedv, közérzet, tervek, programok népi adaptálása stb.). S jöttek a vak és gátlástalan ideológiák: a füst, a tülekedés utálata, ami ellen a fél világ küzd, - a tanya vissza- sírásával volt azonos, „városellenesség”. Jöttek az elhasznált polgári patentek, a rablókapitalizmus gyakorlatából maradt városfejlesztési politika. Ideológia és városfejlesztés, falusorvasztás kapcsolata itt nyilvánvaló. Ostoba szemináriumvezetők hintették el és emelték drákói rangra a szocializmus és metropolis azonosságát, aminek ostobaságát a mai ipartelepítés már képtelen korrigálni. - Nem volt abban semmi szükségszerű. Szinte természettörvény, pedig Dunapentelén látták már. A „romlatlan emberség” forrásait miért kell a négerekben keresni, „negrizmus”, mikor kéznél vannak?

A Népszab.-ban most hétről hétre fontos, átgondolt kritikák jelennek meg. Előbb Berkesiről (Kenyeres, 1967. szept. elején) aztán Passuthról (17-20-a táján) — s most meg Dobozy Móriczról. Politikus cikk és tudománytalan, mert a kitessékelés ellen hadakozik. A kiskocsmaszellem ellen, ami egyaránt ártalmas, akár osztrigán él, akár szalonnán. Mintha az lenne a lényeg, hogy ti.

488