Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Ágh István: Utazás magyar keretben (próza)

kiállításon vagyok, úgy ismerkedek a képekkel, ahogy ülök a poharammal. Szemben női akt áll az ágy előtt. A múzeumok túl erős tömegvonzása után itt jó álmot ígérő nyugalom, érett női arány az ámoros erotika izgalmaitól távol, kerekded áhítat, kezek békessége, gombszemek kíváncsisága, parasztágy piros, kék, arany fényben, félig álomban, félig valóságban, mintha a homályon áttetsző ég lenne a fal, a párnák könnyű felhők, levetett ruhákban színesül a széken a nappal, egyszerre égkönnyű és fóldnehéz minden. Ennyire nyilvánvalóan nem fogtam föl még, mit jelent a magyar ecsettel festett magyar világ. Az öreg halász csak a dunai mellékág partján ülhet az őszi fatörzs alatt, lehajtott fejjel az öreg zöld, sárga múlandóságban. Ősz és őszül - azonos alakban, más és mégis egytövű tartalommal figyelmeztet nyelvünk természeti fogantatására, természeti kötődésére máig. Kivilágított vonat húz a töltésen Budapest felé vagy onnan. Magán viseli a távolságot a kék szerszámú ló, a kék kocsikerék, a hajtó kék alakja. A mozdulatlanságban nagy távolságok nyílnak. Megbundásodtak télre a diófatörzsek a dunakanyari kertben, mellettük a hengerré fűrészelt sárgabélű rakás már a tűzhelyek sárga lángja. így tá- masztódik fól az otthonosságban a hazai érzelmek ráadása.

Triznya Mátyás is ezt oltja a római tövekbe akvarelljein. Ettől a műfajtól mindig taszított az iskolai emlék, a festéklatyakos rajzlap fölötti tétovaságom, gyarlóságom. Rossz szokásom lett a vízfestés lebecsülése. Most szabadulok meg mázolásos képzeteimtől. Hiszen, mintha fólnagyított lepke- és szitakötőszárnyakat látnék, lemezek egymásba metsző finomságát, ahogy változó színeikkel formáznak épületet, természeti látványt. Hajszálvékony háló tartja össze a pineafenyő lombját, akár az esernyőt. Túlvilági fény vetül a múlt köveire, az épületekre, hervadt a sárga, fonnyadt a zöld, kísértetekkel teljes az esti Fórum, sejtelmes későzöldbe homálylanak a márványlépcsők, s nem belső fehérségük, inkább az élő növényzet s a rom felületi ellentéte fokozza a kövek világosságát. Félig Rómában, félig a magyar tájban, a dór oszlop és a Duna menti fűz közötti átmenetiségben érzem magam, a Ne még! Gyerünk haza! Visszajövök-e valamikor? tudatzavarában. Szőnyi kék Soratte-hegye örökérvényű Somlóm, s mintha már tövében lennék, csak egy kora tavaszi rét választ el tőle, nem ez a kétezer kilométer.

A Termini pályaudvaron szabályozható fűtésű kocsit választunk, fekvőre állítható az ülése, ablakát le tudjuk húzni. Ez a vonat megy Pestre? - halljuk mögöttünk nyugat-dunántúli táj szólásban. Egyszerre otthonos lesz a késő esti pályaudvar úti szomszédunk személyétől, bemutatkozik a Rómát járó Attila, ránk bízza csomagjait, amíg capuccinót iszik a büfében, aztán papucsot húz, zakóját könnyű kardigánra cseréli, nyakkendőjével megadja a tiszteletet a búcsúzásnak és az érkezésnek. Kijön ő is a fülkéjéből cigarettázni, hamar tudomásomra hozza, két hónapig dolgozott az apácáknál nagynénje hívására, háziszolga volt, a Vatikánban vásárolta be gyógyszerüket, s ami csak ott kapható a nővérek számára, a svájci gárdisták nem akarták beengedni stb. Tele a bőröndje mindenféle makettel, majd pénzzé teszi otthon, a vámon nem érdekes, de azért nem szeretné, ha kicsomagoltatnák vele. Mert biztosan úgy tekerte be, mint a tojásokat az édesanyja, külön-külön, sorba fektetve a Colosseumot, a Szent Péter-bazilikát, s viszi Zalába a Forum Romanumot, a fenékpusztai romok szomszédságába. Társalgással tartja fönn magát, míg engem szórakoztat. Firenze után átveszi a szerepemet a szőke nő, Ungvárra

484