Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Ágh István: Utazás magyar keretben (próza)

védik, mióta megrongálta egy elmebeteg magyar a szobrot. Újra istenközeiben, az ifjúság halálközelében. Folytatódik a mozaik isten-anya fiatalsága. Ifjú zseni faragta kislányossá az arcot, s maga hanyatlik az ölbe. Erről a csodáról magas magánhangzókkal szabadna szólni, minden keményebb mássalhangzó idegen tőle. És nincs faragva, hiszen márvánnyá örökült lehelet, lélek. Olyan könnyed, hogy majdnem fólszáll a gravitációból, a mennybemenetel innen történik az Atyaisten szellőjének csöpp fuvallata által. Mona Lisa földi mosolyát, Raffaello Sixtus-Madonnájának égi tekintetét zárja le a szemhéj mindenható, szomorú gyönyörűségben. Ez nemcsak az én első pillanatom, az egész emberi fajtáé is, a teremtés szépséggel való megváltása. Majd Firenzében megláthatjuk az öreg művész Pietáját, megvénült ott a kő is, vénség tartja a testet, mintha egész életében cipelte volna, s már alig bírja az asszonyok között.

Rómában vagyunk még, a teljes együtthatás miatt jobban átérzem a műkincseket a templomokban. De mi marad meg a barokk rengetegből? Bernini Szent Teréz extázisa biztosan, a Chiesa di Santa Maria della Vittoriából. Nyilas Ámor-angyalka csábos mosolya melegíti lehunyt szemét a Krisztus jegyesének, feltűnő a zárt angyalszáj és a megnyíló, kéjtől ernyedt ajak aszimmetriája, s amint a látomás pufók keze vetkőztetni kezdi Szent Terézt a keblek felől. Alánehezedik a márványdrapéria, zuhataga megnyomja az ölet, s leomlik a szikla rétegeire. Megadó, hanyatt vetett fő, csüngő kéz- s lábfej, egy parázna öntudatvesztés megdicsőülése ez a szobor, ugyanakkor mennyei, angyali próbatétel. Michelangelo pietás erotikája folytatódik itt, s változik fénnyé. Zavarba jöhettek vallásos érzelmű bámulói.

Mint ahogy naturális ellentététől megbotránkoztak Caravaggio festményein. Nem elég méltóságosak? Meglátjuk a San Luigi dei Francesi templom kápolnájában a Máté elhivatását, a Máté és az angyalt és Máté vértanúságát. Alig látszik a glória Jézus feje körül, de arca, még inkább keze lámpaként világít a homályban, árnyék vezeti a vámosok közé a fényt a leendő apostol homlokára. Kiválasztódik meglepett kétkedésben, s majd ő úja az evangéliumot, bensőjéből vetülő pirosban, angyalsúgásra, olyan angyal közelében, aki ördögfattyá változhat, amint felhőkre hasalva ággal készül átszűrni a ráfeszített tenyeret, meztelen kínzók és hivalkodó öltözetek előterében. A fény drámája folyik Caravaggio képein, miként rávetül izomra, arcra, kézre, drapériára, s kimetszi a kompozíció sötétjéből a lényeget. Fogadtatása botrányaitól a művész állandó dühkitörésekben élt, s egy ilyen lázas rohamtól halt meg fiatalon, azt hitte, minden vagyonát elvitte egy vitorláshajó, pedig csak a vámházban tartogatták. Hatása Rembrandton, Frans Halson, Velazquezen át egészen máig ér, fóllelhető Csernus Tibor hiperrealizmusában is.

Kívül szép tavaszi napsütés mindenható égi békességében járunk.

EGY KALAND JUTALÉKAI

Micsoda két firenzei napból visz el bennünket az expressvonat? Pisából jövet a személy késése perceket engedett csupán az átszálláshoz. Csomagunk közepes válltáska, belül vagyunk megrakottak, s ettől még nehezebbek lennénk, ha órákat kellene várni. Kifújjuk magunkat a különösen fegyelmezett úriemberrel szemben. A széthajtható asztal túloldalán nemcsak a zakója, inge, nyak478