Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Határ Győző: Életút 3.
(15) Az ÚJ REZIDENCIA - AVAGY A HÁZ, AMELYRE INGÜNK-GATYÁNK RÁMEGY ÉS ÚGY KÖLTÖZÜNK BELE, A MEZTELEN FENEKÜNKKEL. A CSAVARGÓ-KONFRATERNITÁS KIŰZÉSE, RENDŐRI SEGÉDLETTEL. BOSSZÚJA. „BeLAKÁSI” KÍSÉRLETEK; ISMERKEDÉS A SZOMSZÉDSÁGGAL. A HÁZ HISTÓRIÁJA; IRODALMI VONATKOZÁSAI. EGYKORI NEVEZETES LAKÓJA, AKI RAJTAHAGYJA KÉZJEGYÉT: De La BeDOYERE GRÓF, PUBLICISTA ÉS ESSZÉÍRÓ, A CATHOLIC HERALD FŐSZERKESZTŐJE és TULAJDONOSA. FELFEDEZÉSEK A PADLÁSON - KALANDOZÁSOK A KÖRNYÉKEN. KL Képzelem, mekkora izgalomban éltetek akkor - hogy sikerül-e beleülni...! Három álló hónapon át, te! Egy-izgalom volt az életünk. Heves alkudozás az ügynökön keresztül a mogorva tulajdonossal (soha a színét se láttuk, nem is ismerjük), veszekedés a hitelintézettel, ügynökén keresztül, hogy a lehető legmagasabb kölcsönt csikarjuk ki; minden pénzünk összekaparása az utolsó garasig... Akkor adtam el megmaradt hangszereimből négyet, egy Richter-brácsát és egy héthúrosra átalakított viola-furcsaságot, meg két hegedűmet KL De miért? Hát a hitel nem volt elég? Szigorúan megszabták a felső határát a fizetés háromszorosában (a feleség keresete nem számított). S nekünk még mindig hiányzott a vételárhoz az a picurka, hogy leszúrjuk az erősen lealkudott összeget. A régi Angliában az alkudozás - modortalanságnak számított; igaz, illendőségből s mintegy a jóindulat jele gyanánt, a házak szabott árából szokásban volt, hogy engedjenek kiskeveset. Itt azonban más volt a helyzet. A tulajdonost, egy vállalati igazgatót, a cége áthelyezte Manchesterbe; onnan intézte a ház ügyeit és sürgette ingatlan ügynökét az eladással. Hogy az eredeti ár volt-e túl magas vagy hanyagul kezelték az ügyet - nem tudom; tény, hogy a ház három éven át üresen állt anélkül, hogy új gazdára lelt volna. Ám ha gazdára nem is - hívatlan lakóra annál inkább: befészkelte magát a csavargó-konfraternitás, lehettek négyen-öten: telente, hogy ne fázzanak, a kandallókban feltüzelték a padlódeszkákat — volt szoba, hogy hézagos padlója alól a földszinten feltátongott a sötét talajüreg - és feltüzeltek öt pompás, faragottas, pótolhatatlan ajtószárnyat. A tüzeléshez a kerítést is kiritkították; s így azután, ahogy a ház vandalizálása és az idő múlása következtében minden évben engednie kellett az árából s már annak jó harmadát elengedte — a tulajdonos egyre dühösebb lett, haragudott a világra és látatlanba a vevőre is. Kétségbeesve vettem számba, mi dolga lesz villanyfúrónak, szerszámosládának, hogy csak lakhatóvá tegyem - amikor valahára megkaptam a kulcsot és a négyszintes nagy objektumot bejártam: úgy kell nekem ez a még-két-évi barkácsolás, mint a hátamra a púp! - jajdultam fel; de be kellett látnom, az eladó szerencsétlensége volt az én szerencsém, ha nem ilyen félig-romos, nem enged ilyen sokat az árából, és még így is, éppen-csak-hogy kiguberálom. Valahára a tulaj is felhorkant és telefonon odaröffent az ügynökségnek, hogy vágják a pofámba a házát, többé hallani sem akar róla; az ügyvédek tüneményes gyorsasággal keresztülhajszolták a szerződések alá- írását-kicserélését — miskolci kocsonya úgy nem reszketett, mint akkor én, attól való féltemben, hogy szénior angol kollégám az „angol” BBC-ben-és vevőm a babaházra meggondolja magát és visszalép. Szerencsére nem lépett 456
