Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Határ Győző: Életút 3.

őket? vagy csak környezetváltozásra vágynak? Majd - amerikai útjaimmal kapcsolatban - ezt a kérdést is útba ejtjük). De ha tudod, bogy Angliában egy-egy család 40-50 évig is meglakja házát s nem is olyan rikta kivétel, hogy 100-120 éve ugyanott lakik, akkor felmérheted, mekkora horderejű esemény az angol család életében a házvásárlás. Ehhez mérik a megvásár- lásról-beköltözésről szóló családi legendákat - feltéve, hogy megnyerted bizalmukat és mint barátot vagy díszvendéget, vacsora közben kitüntetnek történetével. Elmondása részletes és szimultán, több szájból hallod egyszerre, mert egymás szájából kapkodják a szót és az epizódokat hol harsány kacagás, hol megilletődött elcsendesülés kíséri. Ha van olyan, hogy Egyetlen Történet, az angol családé ilyen, ebből-és ezen élnek, imádnak nagy feneket keríteni neki - végigmutogatni a szobákat, hogy ki hol halt meg és ki melyikben született. Ne csodálkozz, barátom, hogy én is ilyen nekigyűrkőzve kezdek hozzá, mert bizony kemény három esztendeig eltartott, amíg erre a rezidenciára ráleltem, s olykor közeljártam a sötét kétségbeeséshez, hogy beérem a ráépíthető padlásszobával a babaházban, mely immár végzetem s ott, mint a fába szorult féreg - eltemetkezem.

KL Hát mi volt a nehézség?

Ezer nehézséggel jár és ingatlanügynökségtől, jelzáloghitel-intézettől építési ellenőrig, tanácsig, ügyvédig ugyanannyi bábája/kerékkötője van. A legnagyobb bökkenő az ilyen esetben, amilyen az enyém is volt, hogy ez nem sima vásárlás, hanem ún. hármas ügylet. A tranzakcióban adva van a ház, amelyre pályázom, de csak akkor vehetem meg, ha tulajdonosának sikerül másikat vásárolnia; és adva van a vevőm, aki az én házamra pályázik, de csak akkor üthetjük nyélbe a dolgot, ha sikerül eladnia a magáét, amelytől szabadulni szeretne, és — és! — mindez szinkronban kell hogy legyen: ha a hármas lánc egyik szeme valahol kiesik, tönkremegy az egyidejűség, és a hármas adásvétel kútba esik: idődet vesztegetted, sirathatod álmaidat. Az ügynökségek elárasztottak prospektusokkal, a szépelgő leírások megbízhatatlannak bizonyultak; az eladó tulaj és az asszisztáló család bájmosolya félrevezető volt: rátakart a nedves szivárgásra a falon, repkénnyel álcázta a repedezett öntöttvas esőcsatornát. Három évig éltünk úgy, hogy kipreparáltuk az ajánlatok tömegét, telefonon jeleztük, hogy jövünk, itallal-kávéval-elemózsiával megraktuk a fo- natos piknikkosarat, amelyet bevágtunk a csomagtartóba és szombat-vasárnaponként ügyesen kitervelt vargabetűkkel bejártuk London villanegyedeit. Sorra vizitáltuk a villákat, másztuk emeleteit-tornyait-pincéit, felmustráltuk kertjeit és az eredménytelen nap után holtfáradtan tértünk haza.

Az, hogy sokéves barkácsolással tetszetősen megmodernizáltam a babaházat, felsrófolta - mondhatni megduplázta az árát; ami sokat jelentett azokban az években, amikor a pénzromlásnak épp-csak-hogy a küszöbére érkeztünk; így azután becsvágyóbb lehettem s térmániámtól sarkallva — vérszemet kaptam. Kétszer is volt úgy, hogy már-már azt hittem, megkaparintottam „álomházamat”. Az első Greenwich-ben volt, a Csillagvizsgálótól nem messze, a Hardy Road-on (szerencsés utcanév s mi hízelgő is lett volna, a nagy angol klasszikusról elnevezett villasorban lakni, akit nemcsak megigéző lírájánál fogva — hanem azért is közel éreztem magamhoz, mert ő is építész volt). A század eleji szecessziós, kétemeletes villa tele volt mahagóni falburkolattal, falépcsője romantikusan nyikorgott, és a nappalik kandallóinak szobányi fül453