Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Kiss Sándor: Egy szobrász emlékezései I. rész
engedélyezték a pótfelvételit. Hála Szopos Sándor festőtanáromnak, ki Kolozsváron tanítgatott rajzolni, felvettek, s így beteljesedhetett, amit kisgyerek korom óta szerettem volna, akartam, kívántam csinálni, szobrászatot tanultam egy olyan főiskolán, mely akkor módszere, na meg kiváló tanárai miatt a világ legjobb főiskolái közé tartozott, de csak akkor, és úgy még 5-6 évig. Az úgynevezett fordulat éve után a tanári kart kezdték lassan lecserélni, és olyanokkal pótolni, kik sem tudásban, sem szemléletben meg sem tudták közelíteni elődjeiket. Valami leningrádi rendszerű tanítást vezettek be, mely sem módszerében, sem világlátásban nem akart szabadságot az alkotó munkának, hanem kommunista napi politikai esztétika szerinti, meghatározó előírást követni kényszerített. Nekem két nagyszerű mesterem volt, Pátzai Pál és Fe- renczy Béni. Béni bácsi, ahogy hívtuk magunk között tanítványai, egy csodás, nagy műveltségű ember, ki úgy élt közöttünk velünk, hogy soha nem éreztük bántónak a felettünklévőségét. Korrektúráira úgy emlékszem, mint szelíd, lágy, biztos kézenvezetésre, de soha nem befolyásoló, irányító, kemény szorításra. Erről és főiskolai éveimről egy másik alkalommal írnék. (Folytatjuk)
