Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)
tudják azt, nem az igazi, dobjunk még egyszer ott, még fényesebbet, még fehérebbet, még magasabbról szikrázó tűzkövet, kezedbe adom, te hajítsd, szélesebb kör nyíljon, mélyebbre csobbanjon, ha felugróm, elérem a nyárfacsúcsot, onnan hajítom, onnan hajítod, a vizet ketté hasítod - és hasítottuk mire négykézláb a túloldalra kúsztunk lángban állt a Lyukas híd. A városban több embert gyanúsítottak a gyújtogatással, legelsőnek a patak mentén lakó rakoncátlan Barabás-fiúkat, még Balázs urat is, aki nem viselte a báróságot, de akit ekkoriban és főképpen ezen, a város tekintélyét csorbító mulasztása miatt már bolondnak tartottak, de Rózsi babám még a kislánynak, akinek tíz esztendő múltán örökbe adtam, még neki sem árulta el, hogy a feneketlen mélybe hajított tűzkő lobbantotta fel a vizet, s nem is tűzvész volt az a vízlobogás, hanem áradás - áradás. / = □ = / = □ = / (Folytatjuk)
