Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)
mindég visszatérnek, nem lépnek fel, nem lépnek le, csak topognak fel-alá szüntelen, a pallón leskelődnek egy szúhasadékból, egy kiesett szög lyukából, ha! fülelj csak, hogy sercegnek, horkolnak, zúgnak, te azért ne félj, fogjál szorosan, itt, mi ketten (miért nem jársz a Búza utcán) Rózsi, te elöl ne reszkess, derekad fogom, nem merülsz, a hídon most alszanak, álmukban visszatérnek, Rebi néni ide ne lásson, föl ne keltse őket, a rekettyés mögött a lottyadt dália, leskelődik, ablakban könyököl hervadó boldvörösben, a nagy fazékban bableves gőzöl, a gőzből idenéznek, ránkmerednek, maradjunk szépen a híd alatt, kuporogjunk, meg se szusszanjunk, ne halljanak, ne lássanak, Rózsi buba térded erősítsd, ejnye, ne billegj, patak ne hömpölyögj, erős a lábam, hídláb-erős, nem viszel el, onnan fentről nem mernek lenézni, csak fel-alá röpködnek, surrognak, lehet, hogy tőlünk félnek, keressük, keressük csak bubám, hű be nagy felhőhullám, mindjárt nyakunkba zúdul, vadkacsa hullám, ezt ő küldte elébünk, nézd csak, kék a szárnya, zöld a szárnya, piros a szárnya, szárnya alatt játéknap búvik, királyfi vadrucája, a hullámot sajkája vágta, és ő, ő hová rejtőzött? — vadrucaszárnyba (majd ha nagy leszel nem játszol ...) mindég ijesztenek, nem, nem az igazi, a nagyok nem játszanak, nem is látják a tarajos bárkát, hozzájuk nem úszik a vízen csengőbárány királyfi-----ne ijesszenek------Rózsi, süppedek, ó, a lakkcipőd elázott, az e gyiket viszi az ár, vadkacsaár, a másik ott ni, fennakadt a sombokor ágán, jaj, a bokorban a kutya, sárga kutya, Rózsi, miért nem vigyáztál (miért nem jársz a Búza utcán, a kutyák láncon, kövezett udvaron erős láncon) leázott, pedig anya harisnyádra varrta, az új cipőd, a csokros, a fényes, nem baj, újat varr, angyal hol vagy, sárga kutya, madár a lába, de milyen feketesárga ez a vörös kutya, a foga sárga, ott, abban a bokorban, ott, ahol a büdös bürök, a mérges beléndek, ott, ahol fekete farkasalma, ugat, a föld ott omlik, ahol a fold a vízbe omlik, a sárga földbe omlik Rózsi, már elfelejtetted, ma sárkányt eregetünk, ma átrepüljük a sikátort, súgtam a hűséges pajtásnak, mert mentői mélyebbre száll a nap, a kísértés is annál mélyebb, mentői mélyebb, annál vakmerőbben szökken fel az elsüllyedt nap sötét éhsége, te vagy a sárkány feje, én a farka, csak feldobni a szálat, semmi az, de a szél csendesen alszik, hol a szél ágya, hadd költsük fel, ki vigye a sárkányt, ki repítse? - ki? hát az angyal, hétszínű haja szelet ébreszt, ha akarom szélbe emel, nézz ide, csak tapsolok, és máris, Rózsi, jól vigyázz, most dobbantunk, most rálépünk, most igazán -, billen - nem billen, alszik a hídépítő, s már ott állunk a szivárványhíd közepén, most igazán megkeressük a hídépítő varázslót, mondja meg, miért nem jön, hová zárta, megmondjuk neki, nincs a barlangban, nincs a kagylóban, sem a lapulevélben, a moha alatt sincs, fátyolvirág ernyője üres, tarka kavics közt, boglárka szájában sehol, sehol, Rózsi, kiáltsál hangosan, költsed, még hangosabban, ébreszd, hol marad a tündöklő szárnyas, hol a csillagszemű királyfi, hol a rejteke, miért rejtette? hol vagy te gonosz hídépítő, a vizet fröcskölöd, forgatod, 425
