Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) I. rész
s most, hogy Otranto hercegének neje lettem... egyszerűen nem értem... CHARLOTTE (félbeszakítja) Az ön nemzedéke aligha érti meg az enyémet... a mi generációnk fájdalmait... Nem is akarnám terhelni véle... ha ugyanis eddig nem vette magának a fáradságot, hogy megismerje hazája történelmét, ezután aligha lesz rá ideje és kedve... Úgy értem, hogy a féijeura mellett... Nem egészen értem tehát, miért jött ide, és tulajdonképpen mit is akar? (Csend.) CASTELANE (Összeszedi magát, szinte vakmerő lesz) Úgy éreztem, ön és önök engem igazságtalanul zárnak ki a társaságból, amely rangom szerint megillet... Mit vétettem én, hogy köreikből kirekeszte- nek? Mit vétett egy fiatal és ártatlan élet...? Erre feleljen, ezért jöttem, fenség. (Apró csend.) CHARLOTTE Kihoz a sodromból, kedvesem! Ön engem ifjúságára és ártatlanságára hivatkozva arra kötelezne, hogy társaságomban annak az embernek arcát bámuljam, aki apám halálára szavazott! Milyen alapon kér ön magának ennyi szabadságot, ennyi kiváltságot... Annyit, hogy én kínlódjam attól, ami magának örömet szerez... (Apró szünet.) Az otrantói herceg családom ősi ellensége és az is marad! CASTELANE Az otrantói herceget őfelsége, a király sose tette volna meg miniszterének, ha az ön által említett vád igaz lenne, fenség. CHARLOTTE Kétségbe vonja szavaimat és igazságomat? Távozzék innen, grófnő! (Karját is felemeli. Apró, dermedt csend, majd Caste- lana, hirtelen, halkan zokogni kezd. A hercegnő döbbenten áll.) CASTELANE Ó, én olyan szerencsétlen vagyok... Szerencsétlen az én egész nemzedékem, fenség... Isten áldja! (Lassan indul.) CHARLOTTE Várjon... (Az megtorpan.) Azért azt mégiscsak megmondhatná, honnan veszi ezt a meghökkentő bátorságot, amellyel idejön és engem arra kényszerítene, hogy halott szüleim legádázabb ellenségével közös társaságba járjak? Miféle jogon, miféle nyílt, szabad kiváltságból vélekedik így? (Apró szünet.) CASTELANE Mondom, fenség, hogy az otrantói herceg ártatlan a főbenjáró vádban... Ezt ő személyesen vallotta meg nékem... CHARLOTTE És ön elhiszi, asszonyom. (Megállapít.) CASTELANE Természetesen. CHARLOTTE Mert el akarta hinni, mert azt akarta hinni, hogy önt igaztalanul mellőzi a világ... De akkor sem értem ezt a megdöbbentő merészséget, amellyel reméli, hogy én elfeledem, ki az ön ura! (Apró szünet.) CASTELANE Az én családom mélyen vallásos, fenség. Ismerem a szeretet és bűnbocsánat erejét... Arra gondoltam, hogy ön, mint ugyancsak mélyen... CHARLOTTE (közbevág) Krisztus nem kényszerít arra, hogy apám és anyám gyilkosaival egy levegőt szívjak. Krisztus erkölcse halhatatlan, ám az enyém halandó... Erkölcsöm legfónnebb hasonlítani szeretne az övére, ami persze hiúság... Nem, kedvesem, ha Őfelsége önöket minden esetben meghívná a palotába, oda én soha el nem mennék... Ez az utolsó szavam... (Csend.) 417
