Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Ortega és Márai - Adalékok egy szellemi vonzalom históriájához (tanulmány)

hittel hirdetvén: „...az író legfőbb feladata a nevelés”28. Tán azt sem árt még figyelembe vennünk, hogy Ortega bő egy évtizeden át a vitaiizmus eszmekörét képviselte29, s e korszakának nézeteiből átszármazott annyi a végső, immár egzisztencializáló periódusba, amennyi az életfilozófusokon - Schopenhaueren, Nietzschén - iskolázott Márai számára fontos és vonzó lehetett. S amily szorosan összepántolta kettejüket a számba vett hasonlóságok sora, ugyanoly erős kapocs volt közöttük alkatuknak egy lényeges különbsége. Az Ortegát búcsúztató naplóbejegyzés „...a jókedvű”, „...a mindennel-engesztelt szellem” reprezentánsaként emlegeti őt, s csakugyan: a spanyol bölcs mindvégig derűre hangolt, optimista személyiség volt30, ellentéte a mind sötétebben látó magyar írónak, aki így lénye elveszített másik felét, lelke kiegészítőjét is szemlélhette és sóvároghatta benne.

Mielőtt még Ortega nézeteinek lecsapódását kezdenők fürkészni Márai műveiben, célszerűnek tetszik megkérdenünk: túl az alkati rokonságon, a személyes vonzalmon, miért épp egy spanyol gondolkodóban találta meg mesterét a magyar szerző? Minden bizonnyal azért, mert meggyőződése szerint Ortega eszmerendszere Európa egészére érvényes31, nemkülönben azért, mert Márai hasonlóságot vélt fölfedezhetni a századközép Spanyolországának és Magyar- országának szellemi élete közt: mindkettő kultúrájából hiányzik a „szellemi gerinc”, „a személyfölötti ihlet”-ben összeforró, így irányadó „nemzedék” - csak „magányos viaskodók” akadnak32. Két évtizeddel utóbb, amidőn Hispániában járt, már a két nép lelkületét is rokonnak érezte, mondván: mind a spanyol, mind a magyar mentalitást „A fatalizmusba ájuló pesszimizmus” jellemzi33.

Nem tudhatni, mikor és hol kerültek először Márai kezébe Ortega y Gasset művei, hogy aztán mindhalálig ragaszkodjék hozzájuk. Gyanítható, hogy a húszas évek közepe avagy a vége felé, s gyanítható az is, hogy németül olvasta őket. Németországban ugyanis már az 1920-as évtized közepén befogadták Ortega tanait, francia recepciója viszont csak a második világháború után vált általánossá34. (Elsősorban Ortegára, de Madariagára és másokra is utalva írta 1938-ban Márai egy, a magyar nyelv „néma” voltát panaszló hírlapi cikkében: „...a spanyol esszé áttörte a nyelv korlátáit...”35.) Mivel pedig 1928- ban tért meg első emigrációjából a Csutora szerzője36, elképzelhető az is, hogy itthoni írótársak hívták fól a figyelmét a bölcselőre. Épp abban az esztendőben látott napvilágot - Halász Gábor tollából - az első magyarországi Ortega-mél- tatás37, hogy röviddel utóbb már Szerb Antal, Németh László is ápolja a filozófus kultuszát. Bármint történt is kettejük „találkozása”, egy bizonyos: magyar fordítások híján sokáig csakis idegen nyelven olvashatta Márai Ortegát.

Következhetnék immár a kérdés: a spanyol gondolkodó mely műveiben ismert önmagára Márai Sándor, mely esszéi, könyvei befolyásolták eszmélke- dését? A legnagyobb hatással - akár kortársaira - Ortega 1930-ban megjelent fő munkája, A tömegek lázadása volt reá. Nem csupán a tömérdek utalás, reflexió jelzi ezt, hanem a szóhasználat átvétele is. Csak egyetlen példa: a „...primitív, barbár, süllyesztőbe került ember”, a „vertikális hódító” feltűnését regisztrálja döbbenettel Ortega38, „...a tömegek vertikális betöréséit emlegeti rezignáltan Márai39. Az igazi című regény egyik odavetett célzása40 A szerelemről írott, megejtő szépségű esszé, az akadémiai székfoglaló előadás már citált passzusa41 meg a Gerinctelen Spanyolország című fejtegetés alapos ismeretét tanúsítja. Sokáig folytathatnék még, ámde úgy tetszik nekünk: jósze369