Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Witold Gombrowicz: Kozmosz (regényrészlet) (Körner Gábor fordítása)
volt olyan fontos, háttérbe húzódott. Viszont amikor kinyílt az ajtó - a kicsiny, alacsony szobácska barlangja, melyben keserű, fülledt szag terjengett, nem mosodáé, nem is kenyér- vagy keserűfű-szag - ez a Katasia-féle barlang izgalomba hozott, láttam, szétcuppan a magába szívó, selejtes száj, s vigyáznom kellett Fuksra, nehogy észrevegye, hogy nyugtalanabbul lélegzem. Belépett a lámpással, meg a békával, én pedig kinn álltam a félig nyitott ajtóban, és őrködtem. A kendőbe csavart lámpás fojtott fénye végigszaladt az ágyon, a szekrényen, az asztalkán, a kosáron, a polcon, miközben egyre újabb és újabb helyek, sarkok, részletek bontakoztak ki, fehérneműk, rongyok, törött fésű, tükröcske, érmekkel teli kistányér, szürke szappan, egymás után következő tárgyak és tárgyak, mint egy filmen, míg odakünn felhő felhő után vonult - én pedig álltam az ajtóban e között a két menet között: tárgyak és felhők. S noha a szobában minden tárgy az övé, Katasiáé volt, csak együttesen nyertek bármit is belőle, pótolták jelenlétét egy másodlagos jelenléttel, melyen Fuks által most erőszakot követtem el - a lámpása által - míg magam félrehúzódtam, őrködtem. Lassú erőszaktétel. A kúszó, ide-oda ugráló fénypászma néha megtorpant valamin, mintegy elgondolkodva, hogy aztán újból kotorásszon, szimatoljon, befurakodjon és tapogasson a disznóság makacs keresése közben - ezt kerestük, ez után szaglásztunk. Disznóság! Disznóság! A béka pedig ott lapult az asztalon fekvő dobozban. A cseléd piszkos és csorba fésű-, zsíros tükör-, vékony és nedves törülközőféle alárendeltsége, már városi, de egyszersmind még vidékies, egyszerű holmija, melyet végigtapogattunk, hogy behatoljunk a síkos-ficamos bűnbe, amely nyomtalanul rejtőzött itt, e csaknem szájszerű üregben... Romlottságot, elfajulást, aljasságot tapogattunk ki. Valahol itt kellett lennie! A szekrény mögötti sarokban a lámpás egyszerre egy nagyméretű fényképbe botlott, s a keretből Katasia pillantott ránk... hibátlan ajakkal! Ah, mily csoda! Tiszta, rendes, becsületes paraszti ajkak! És egy sokkal fiatalabb, kerekebb arcon! Katasia ünnepélyes ábrázattal, ünnepi dekoltázsban ült egy pádon, egy pálmafa alatt, melynek hátterében egy csónak orra látszott, s egy zömök, bajuszos, keményített gallérú mesterember fogta a kezét... a kedvesen mosolygó Katasia... Amikor éjszaka felriadva képesek lennénk megesküdni, hogy az asztal jobbfelé helyezkedik el, az ajtó a fejünk mögött, elég egyetlenegy tájékozódási pont, az ablak derengése, az óra ketyegése, hogy képzeletünkben azonnal és véglegesen a helyére rakjunk mindent. És most? Kénytelenek voltunk szembenézni a lesújtó valósággal - minden, mintha csak rendreutasították volna, visszatért a rendes kerékvágásba. Katasia: tisztes háziasszony, aki egy autóbaleset következtében felsebezte a felső ajkát; mi: két holdkóros... Elgyötörve pillantottam Fuksra, ő mindezek ellenére tovább kutatott, a lám341
