Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Belépő: Botos M. László: F. és a világnézet; Három monológ; Edina unatkozik; A halálszem (kisprózák)
6. Óvatosan benyitok. Nagyszoba. Két ablak. És egy csupasz ágy. Odaosonok... Padló reccsen... Körbelesek. Senki. Pedig innen jött. Én voltam? Mozdulatlanul várok. Hirtelen feltépem a matracot... Az ágyneműtartó üres. A fenéklap bambán fénylik.. Nesztelenül továbbindulok. Hosszúkás szobába jutok. Ablaka kihalt szeméttelepre néz. Üres falak. Széles íróasztal állja el az utat. Csendben kihúzom a fiókokat... Kacatok... Olló! Magamhoz veszem. Balra nagy kétszámyú ajtó. Lenyomon a rézkilincset... Újabb nagyszoba. A sarokban cserépkályha. Mögé döfök... Semmi. Nyitom a kályhaajtót... Süvít... Látok valakit! A szemem sarkából... A kályha tetején... Most!! Odavágok, könyörtelenül lerántom. Csak egy füzet. Átlapozom. Ismertető valami szoborkiállításról, jókora, színes fényképek. Fejek szobrai, faragott fejek, göcsörtös fatuskókból. „A nevető ember”... „A családfő evés közben”... Óriási állkapcsok. A szem és orr helyén üreg... Hol les rám? Valamelyik előszobában? A bojler tartályában? ...Közeledik? ...Gyorsan... Fellapozom a leggöcsörtösebb fatörzsfejet. Kivágom. Kilukasztom a két szemgödrét. Az ollót átdöfóm a száján és ott hagyom a fogai között... Be... Be a kályha mögé... Oda rejtőzöm... Fülelek... Csend. Pedig tudom, hogy közeledik... Végre... Valami nesz! Ollófogú maszkomat az arcom elé tartom... Padlóroppanás! Izmaim megfeszülnek... Egy orrszarvúnak is leharapnám a fejét... Jön! Itt van! Felüvöltök. Elé vágódok. Rávicsorgok. Ez 0. Hanyatt esik, neki az ajtónak. Macskaarca megzöldül. A szemébe meredek álarcom mögül. Tátog, levegőért kapkod. Hadonászik. Hörögve szívom tele újra a tüdőmet, keményen a lábára lépek. Lábujjai szétnyomódnak. Ajka rángatózik, feje eltorzul. Az ajtóra kenődik. Lassan lefolyik. Nyálkás leve ellepi a bokámat. Hosszú, gurgulázó diadalvonyítás. (Én voltam?) A szem!! Ott csorog az ajtófélfán. Megölöm! Ordítva tátom a számat. A pupilla közepén sötétzöld folt növekszik. Zöld fej? Tágul. Rámüvölt. Megcsúszom fogaim összecsattannak a nyálkába zuhanok Merülök! Marja a bőrömet maszkom üres szemgödre a felszínről bámul szájürege vigyorog egyre kisebb valami húz le nincs levegőm lábkörmök kaparnak belém fúrnak belém ömlik a maró nyálka megindul a mélyből. Fekete pupilla! Utánam nyúl! pupilla polip! 329
