Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Szepesi Attila: Hieronymus Bosch madarai (vers)

fogyó pagonyba tollas animula, csivitelő lelkecske, kandi lény, álomi lélek-magzat, felizzó zsarátnok, pittyegő kenderike, csíz, fakusz, poszáta.

Megannyi torz halállal megjelölt láng,

pulzáló lélegzet, légben parázsló tolicafat, mérgezett puszták keringő lidérce.

Berekben nyüzsgő semmiség, röptében párzó ékkő, szalakóta, patakon jégmadár, búvár-rigó, terétől, ritmusától megrabolt tánc,

sármány, vörösbegy, pinty, fülemüle: mégis bujdosó földi csillag, gyémánt vízcsepp, kerubok asztrálteste, lüktetés, elfoszló dallam, füttyszó, trilla-jel.

Bolydultan szálltok lenn-fönn, összekuszálva

eget és földet, parányok, óriások,

korszakok delejtűjével, kékek, vörösek, feketék,

türkiz, rubin, ónix üdvözletével megjelöltek

a Zodiákusra vetítve árnyatok,

tovább a Paradicsomkert hűlt díszletei közt,

hol elvész a színek varázsa, dallamok hamva, táncok mámora, tavak visszfénye, mélység moraja.

A kinti és a benső végtelen határán,

se künn, se benn: bálványszobrok és autótemetők havában iramodtok átlélekülve, vércafatos csőrök, kimeredt pupillák,

vadonba visszasajgó lendülettel, jéghegyek torlaszain emléktelenül, zene-sugárban, Hieronymus Bosch madarai: a csönd alatt, a láng mögött, a hang előtt.

Körül se part, se rév, se éj, se nap.

315