Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.
először a szín; a színpadi sírkert, szarkofágjaival, a lármás Vidám Park tő- szomszédságában. Szenvedelmes történet, a szabad patrícius és a rabszolgalány szerelme - kettejük lázadozása a vén Pater Familias ellen, aki ellenzi és megakadályozza egyesülésüket, mert a leány ágyában tulajdon fia a ve- télytársa, és mert, kétszínű „nemes felháborodásában” meg akarja akadályozni a család gyalázatát, hogy a patríciusvér rabszolgavérrel keveredjék; s minthogy a darab az összecsapó szenvedélyek vihara, elbírja az eszmei mondanivaló sűrű töltését is, bármi elvontnak találnád, ha elmondanám - Ki, Mondd el, kérlek, már amilyen konkrétan az elvontságot elmondai lehet Feltéve, hogy figyelmed nem lankad és elébe-hegyezed fülecsedet; de csak ha szigorúan köztünk marad; mert ez már ezotéria... KL Színdarabban - ezotéria...'?! Figyelmezz a szóra. Amíg csak élünk, döntő árgumentumunk érvénye, hogy élünk, teljesen elvakít; önteltségünk nem ismer határt. Készen kapott munkahipotéziseink, segédfogalmaink, áltanaink-féltudományaink, uralkodó (történetesen a mi életünkben uralkodó) vallásaink begyökeredzett aranylegendáira szánalmas, hogy milyen „büszkék” vagyunk. En-tartalmazó kultúrél- ményünk kondicionált reflexeit oly rátartian gyakoroljuk, ahogyan az idomított cirkuszló a tánctudományát fitogtatja; amiből a magunk szellemi pattem-je összeáll, az mind „kézenfekvő” — „magátólértetődő”. Nos, saját korszerű, kötelező tudatlanságom örvényeiben szédüldözvést, ezen a ponton tartottam az „olümpiai” Hermész-szentély gödreiben barangolva - amikor új belátás derengett föl bennem. Sikerült kilépnem a „pattéra”-hő\. Ami gondo- lódott elmémben, az - modern világunk „bejárt” pályáihoz képest - úgy éreztem: félreugrás; kisiklás. Hic Rhodus, hic salta, jól figyelj, csibém! Ha két görög évezred hosszú sorban föld alá menetelő tizenhatmilliárd halottja (ahogyan a múzeum kurátorával hozzávetőleg kiszámítottuk) hitten-hitte, hogy Hermész Nekropomposz vezeti az Árnyak Mezejére, hogyan állhatott elő bárki vakmerő azzal, hogy hazudott neki a „hamis” vallás - ő ismeri az „igaz” vallás Átvezetőjét?! Mi biztosítja az utána következő két évezredet, hogy az új hit ügynöke, Új Világosságával egyetemben nem ugyanakkora csaló-e, mint Hermész csalói voltak? Hogy is nem láthatta tüstént minden anyjábólszalaj- tott vallásalapító, hogy mihelyt egy évezredekre visszatekintő hitet kétségbevon, egyúttal minden hit „hitelét” is lerontja, kétségbevonja s hogy ezzel minden-de-minden vallás a priori lehetetlenül...?! Ez az egyik eszmei fővonulata a drámának; a másik, szakasztott ilyen, „koridegen”, „érvényét vesztett” a rabszolgaság történelmi intézményének eredeti státusába való visszahelyezése és az utókor „koridegen” ficamos ferdítéseitől, bárgyú torzításaitól való megtisztítása — KL Csak nem akarod „rehabilitálni” a rabszolgaságot? Nem én: eztfőbelövés terhe mellett abszurdumnak minősíteni a köldökömmel elkötötte a bába. De más rehabilitálni és más: a történelemből való kibutu- lásunk szeméttelepén előkeresni, szakadékéból előemelni. Gargialianus különben a milliomos rabszolga-kereskedő volt, s ő adta el a patrícius családnak Lalagét, a szép példány rableányt, akibe Licinius belebolondul s akit apja, a veterán hadvezér, a „Gazda” - a maga-jószágának tekint, gazda-jogon. A kísérteties a darabban az, hogy (egy kivételével) minden szereplője kétezer éve 312
