Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Határ Győző: Életút 3.
patrícius házába s az ismerkedő iddogálás után lementünk az alagsori nagy ebédlőbe, ahol nyolcán ülték körül az asztalt. Engem a főhelyre ültettek s amint az a vendéget megilleti, az én karosszékem mellé tolták oda a görasztal tálján a forrón párolgó véres bifszteket, majd kezembe nyomva a ménkűhosszú hússzeletelő szablyát, felsorakoztak a tányérokkal és várták, hogy nekilátok az osztásnak. Én meg a „szelőszékben” (a carver nevű karosszékben) csak ellógatom a carving-knife-ot (a szelőkést) és segélykérőén tekintgetek a házigazdára. Mire Graham nagyot nevet s hogy kimentsen szorult helyzetemből, maga lát hozzá, hogy a bifszteket felszeletelje. Sem a módját nem értettem a vagdicsálásnak, sem azt nem tudtam, hogy a húsosztást akkor bízzák rá, ha nagyon meg akarják tisztelni a díszvendéget.- Ezzel kezdjük! - mulatott rajtam Graham -, ez lesz az első, „ez-ná- lunk-másképp-van”! Míg odajártam, diplomatanövendékeink tanítását Piroskám és Édesanyám látta el. Mert bizony másnap - amikor, teával-kávéval-szendvicsekkel- térképekkel felpakolva Graham, kora reggel, piros sportkocsiján a házunk előtt megjelent s tiltakozásával mit sem törődve, magam is behajigáltam a mi termoszainkat-szendvicseinket, hetekre búcsút mondtam a „babaháznak”, és alighogy kifutottunk az északkeleti szuburbiából, hátat fordítottunk az angol fővárosnak. Pontosan az útitervre nem emlékszem, ami nem jelent semmit, hiszen itineráriumunk amúgy is cikcakkos volt és ötletszerű; de annyi szent, hogy amilyen alaposan bebarangoltuk a nagy angol szigetországot, Északot, Skóciát, Wellset és végig a déli tengerparton, haza - hát azontúl más szemmel néztem a térképre. Felmerültek úti emlékeink; s nem csupán a különféle beszállásolások, a BBC vendégotthona (már ahol volt), beszállócsárdák, 600 éves „Coaching Inn”-nek, kastélyszállók, vasúti hotelek, hanem maguk a városok; és ha el tudsz képzelni olyan kentaúrt, aki nyerítve vágtató építész és a sörényes lírikus anatómiai összeházasításával áll elő, hát bízvást mondhatom, úgy voltam velük, mint Valéry Larbaud a maga városaival: J’ai des souvenirs de villes on a des souvenirs d’amours. Messze északon Dundee jutagyáros iparmágnásainak málladozó kiskastélyai; Aberdeen komor kőépületei, egyeteme; Glasgow mauzóleumai a hegyen - afféle olaszos Cimitero Monumentale, rozsdaszín Képtárpalotája, Macintosh szecessziós remeklései -bombasztikus Városházája; „Észak Athénje”-Edinburgh, melynek központi palotasorai a 18. században egységes tervek szerint épültek; egyoldalas „Váci utcája”, a Princess Street - mert a másik oldalán, mesterséges, mély völgyeiéiben a vasútvonalak futnak be a skót főváros fejpályaudvarába s fölötte a romantikus nagyszálló; a Holyroodhouse királyi rezidencia, a St. Giles székesegyház észbontó-finom fafaragásai a parányi Mária-kápolnában, a neoklasszikus Nemzeti Galéria és a cibórium-oltárra emlékeztető Walter Scott- emlékmű... York, Anglia „Örök Városa”, az ókori Eboracum (itt halt meg a dinasztiaalapító Konsztantinosz Chlorus és itt, a 9. légió táborerődjében kiáltották ki császárrá Nagy Konsztantinoszt); 14. századi városfalai, melyeknek a gerincén végigsétálva a város háztetőire láthatsz; székesegyháza, mely a nagy francia katedrálisokkal vetekszik; mozdonymúzeuma; a régiségkereskedők negyede a Shambles labirintikus utcácskáiban; festői kolostorromja, amelynek „kulisszái” előtt évről évre az ún. yorki ciklus misztériumjátékait 25
