Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Tóth H. Zsolt: Fáradtság és lendület (Szenteleky Kornél: Nyári délelőtt - egybegyűjtött novellák, regény 1923-1933)
Balthasar tisztelendő nemigen figyelt a nótázásra, hanem elmerülve olvasta az olasz turisztikai szemléket. Szabolcs nem énekelt. Inkább recitativo mondta a magyar szavakat, csupán ujjai siettek, sürögtek, majd lecsuklottak a billentyűkről. Nincsen apám, nincsen anyám, Az Isten is haragszik rám, Árva vagyok, mint a gólya, Kinek nincsen pártfogója. Vajon mit érezhet Inge? Milyen fonák és furcsa helyzet ebben a szicíliai hotelban a magyar árvaságról nótázni. És valakinek, egy északi léleknek feltárni ezeket az idegen, suta fájdalmakat.” Szabolcs Inge Höyen, az „északi lélek” iránt érzett szerelme volna egyébként az a cselekményszál, amely valamelyes előrehaladást biztosít ebben a hangulati állandóságra épülő regényben. S ennek a szerelemnek a rajza a legfőbb bizonyíték arra nézve is, hogy Szenteleky átformálódása, „vajdaságivá válása” nem ölte ki prózájából a finom stílusbravúrokat, a modern érzékenységeket. Mert ennek az érzésnek a kibontakozása a szó szoros értelmében fénybe borul az Isola Bella történetében; s így az állandóan ragyogó, szinte valószínűtlen színhatásokat szülő napsugárzás végeredményben egyfajta szimbolikus értelmű „fényregényt” hoz létre. Az olasz „aria” szó kettős jelentésének értelmében minduntalan dallam és levegő veszi körül Szabolcsot, aki áhítattal engedi át magát a fények zenéjének, s a fények sugallatainak, amelyek mind-mind azt a csodát fejezik ki számára, hogy „titkok remegnek, mítoszok sóhajtanak ezen a tájon”. Ez a megfoghatatlanul létező fényvarázslat és csodahangulat szüntelenül áthatja a regényt, s ezzel az Isola Bella legfőbb, vitathatatlan értékévé válik. Ha a regénynek pusztán ezt a vonulatát kellene megítélnünk, akkor Szenteleky műve Szerb Antal Utas és holdvilág-jával volna rokonítható, s a Szerb Antal által kifejtett csodaelmélet egyik lehetséges változataként lenne méltatható. Az egybegyűjtött írások most megjelent, második kötete Szenteleky mindkét, itt érzékeltetett írói énjét jól reprezentálja. A szenzitív, „nem evilági” kisprózák és a bácskai valóság megörökítései egyaránt jelen vannak tehát, mi több, ezeknek az éneknek a „szélső értékei” is láthatóvá válnak. Az egyik végletet, a lírai impressziókat, tünékeny víziókat és ködös emlékképeket magukba fogadó, prózaversszerű szövegeket olyan alkotások képviselik, mint a Szeretkezés a halállal, az Egy gazdátlan fiók felett vagy a Szindbád utolsó estéje. A másik végletet, „az idő, a talaj, a tények, a társadalmi adottságok pozitívumába” kapaszkodás, a bácskai sorsvállalás végletét a Kis kávéház, a Tilike már tízéves múlott és az Érvényesülni! című írások példázzák. S szögezzük le rögtön: mindkét tendencia a maga nemében tökéletesen bontakozik ki. A „köztes” pozícióban elhelyezkedő novellák sorában is számos remekmű akad. Hamar észre lehet venni például, milyen határozott magabiztossággal mozog Szenteleky a különböző európai kultúrkörökben és színhelyeken: Franciaországban (Párizsi virág), Olaszországban (Gáláns kaland, Sorrentói napló) vagy Hollandiában (Suta este) játszódó történetei egyaránt illúziókeltöen hitelesek, s a regionális látószög által okozható esetleges torzításoktól is mentesek. A hazai környezetben bonyolódó, de a „helyi színeket” kevésbé használó novellák között is élményt jelent a tallózás. Elragadó a Nyári délelőtt lírája és az Isola Bella vizuális effektusait előlegző fényszimbolikája, s különös szuggesztivitást árasztó a Kirándulás az életbe című novella szanatóriumi betegeinek világa is. S itt, ennek a novellának az említésekor nem lehet elhallgatni egy minduntalan elő-előtörő párhuzamot sem - amely egy másik határokon kívüli íróval, Szenteleky erdélyi kortársával, Kováts Józseffel vonható meg. Kováts József — csakúgy, mint Szenteleky — csak rövid életet élhetett, s folyamatosan betegségekkel küszködött. Kováts szervi szívbaja és Szenteleky tüdő- valamint 280
