Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Csoóri Sándor: Orosz János művészetéről
Orosz János újabb rajzaiból A tapasztalattal átitatott érzékeim azt súgják, hogy Orosz János most érkezett el élete és művészete meredekebb kaptatójához. Mindent tud, amit a mesterség magas szintű gyakorlása megkövetel. A szabadon futó, könnyed rajzból csuklómerevedés nélkül vált át mágikus hatású grafikába. A természetiből a torzba, a gyászosból a gunyorosba, a körülhatárolhatóból a látomások övezetébe. Kép-metaforái sűrűek, rétegesek, akár egy-egy többjelentésű költői kép. Akár maga az ember. A Búcsúzik a lovacskától kezdve a Megégett emberek s a Nap, homok, tenger sorozat képein át a Nagy László életét és halálát fölidéző vásznakig bárki lefordíthatja közölnivalójukat a saját érzelmei nyelvére. Öröm, félelem, elveszettség, búcsúzás, halál kavarog ezekben a metaforákban. És még mi minden más; hódolat a földnek, a fáknak, a tenger hétköznapjainak s belső reszketés a civilizáció nagyhatalmi terrorjától. Valójában Orosz nyugodt lehetne, hogy jó úton jár s még nagyon is hosszú előtte ez az út. De Oroszra, mint valami ismeretlen eredetű lelkiismeretfurdalás, épphogy a nyugtalanság tört rá. Hamisnak és hazugnak érez minden bekeretezhető lelkiállapotot. A kéjes és a tohonya megrekedés eredetét látja bennük. Az ő szemében a szembeszegülés, a kíváncsiság, a lét-helyzetekből fölszabaduló feszültség fontosabb mozzanata az életnek és a művészetnek is, mint - mondjuk - a győzelem. Mert a halálon ugyan ki győzhet, de aki képes megőrizni önmagában a változás és a változtatás képességét, újjászületéseivel időt és életet nyer és megújulásra késztet másokat is. Csoóri Sándor
