Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
alkotásra amúgy is képtelenek, és a magyarság nélkül nem állnak meg a maguk lábán... A vita parázs veszekedéssé, amolyan egyhelyben-dulakodássá fajult, aki nem „övön alul” ütött, azt az üvöltő lelátók málészájúnak nézték; a viadal mindinkább hasonlított azokhoz a gyilkos-pózba-merevült, áldatlan Döntetlenekhez, amelyekről Schopenhauer azt mondja: ha a vitatkozó felek úgy csapnak össze, mint két ököl, akkor jobb, ha szétmennek és többé felé se néznek egymásnak. Csakhogy ez itt nem volt lehetséges, amilyen életre- halálra ment s ez olyan Döntő volt, hogy egyúttal benne volt a Visszavágó is - mialatt mi négyen, harmadik feketénket kavargatva (és mentegetőző pillantásokat vetve unottan mosolygó, idegenajkú háziasszonyunkra, a grófnőre, aki mindebből kukkot sem értett, bár szemmelláthatólag hozzá volt szokva, mint édes-mindnyájan, akik királyi vérből származunk) - zsibbadtan hallgattuk a kolosszusok küzdelmét és Vince is, az autókulcsot csörgetve, jelezte, hogy már éjfélre jár. így hát az Eleve-Eldöntetlen bajnoki torna nem is végződhetett egyébre, mint döntetlenre; a két izomkolosszus végkimerülten hátradőlt és az órájára nézett. KL Haha! Te is jól adod, a semleges meghallgató szerepébe burkolódzva, kis ártatlan kávékavargató! Elő a titokzat mögül s vallj színt - Nem én! Provokálni, inzultálni nem hagyom magam KL De! De! Vallj színt, hogy ebben a 48-as vitában te kivel tartottál - Meg se szólaltam KL De ha megszólaltál volna, kivel: Kossuthtal vagy Széchenyivel? Illyéssel vagy Kerényivel? Azt az ezer könyvet, amit erről írtak, nem toldmn meg egy ezeregyedikkel; ne kényszeríts! De ha találkozol RÓLUNK SZÓL A TÖRTÉNET című háromkötetes esszégyűjteményemnek második kötetében, a KÖLTÉSZET KISKÁTÉJÁBAN a 108-as, „Elfogultság” című kis írásommal, sejteni fogod. Mert én is könnyen Krleia bőrében találnám magam; a Krleááéban, akit franciatudásáért még Illyés is irigyelt; ő, szangvinikus horvát és patrióta létére, aki úgy beszélt magyarul, mint te vagy én, ANTIBARBARUS című írásában megvalósult álmainak mucsaiságát panaszolja; s nem is vagyok biztos abban sem, nem volt-e sokkalta jobb Velence, Modena, Genova, Milánó, majd az egész Észak-Olaszország közigazgatása a Monarchia alatt, mint most, hogy megvalósult a centripetális erőktől majd szétrobbanó „egységes” Olaszország, amelyben az Észak rühelli a Délt, és „alávetettségét” Szicília nem szenvedheti, s ahol, szégyenszemre, a sottogoverno improvizálása nélkül kormányanarchiába fullad az élet. Valahányszor Olaszországban járok, mindig eszembe ötlik egy elfelejtett mondás - és mert franciául, bizonyára valami francia mondhatta: LTtalie est une expression géographique... Ugyan ki lehetett az a francia, aki mondta? KL Metternich. Mi jut eszedbe! Franciául!... Ö pedig. 1847. április 12-én keltezett bizalmas levelében, a Monarchia párizsi nagykövetének, gróf Apponyinak. Hm. Metternich. Fölöttébb különös. Itália: földrajzi fogalom... Annak ellenére, hogy ő mondta, még tán Gyula pápa is egyetértett volna vele. KL Ki: Illyés Gyula? Nem, csacsi. Az a másik Gyula, az igazi. A Della Rovere. 242
