Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Határ Győző: Életút 3.
Illyés, jól játszott. Mesésen. Azért, ne vádolja senki azzal, hogy „ravasz” volt, váltig melegedett a hatalom (mindenkori) tüzénél, de értett hozzá, hogy azért ne essen bele. Hogy a (mindenkori) főrendek közt ülve-s lakomázva játszotta az örök Tiborc szerepét és fújta szólamát a Hálás Nemzet fülébe. Próbált volna szabadulni a magastámlájú cifra székből, ahová ültette Heimarmené s a szerepből, amelyet rászabott! Légy igazságos vele; s hogy eleinte rá se hederített a Petőfi Körre és azt mondta róla bizalmas baráti körben - „zsidók veszekednek egymás közt: hadd veszekedjék ki magukat” - nem volt-e ebben is egy szemernyi igazság? Annyiban, hogy a Marxiarkheiont a Szünhedrion szelleme töltötte el s belengte hajbókoló légköre. A rituálé is ugyanaz volt: emitt — szólalkozás előtt elsőbbet a Marxi Tabuknak, hajlongás; amott — bensőséges tanúságtétel és az Urim-Tumin összecsókolása. A Zúgolódás a Szünhedriónban is szertartásos: a berzenkedés, a lázadozás rituáléja a versengés, hogy ki tudja a Szentírást szellemében jobban megközelíteni, ki adja a Szentszöveg helyesebb, hieratikus, betű szerinti értelmét; ki megy rajta végig öntépő jámborsággal betűről betűre - hogy megtisztítsa a rárakódott „téves” értelmezések szennyétől, a rajtaragadt téveszmék gyalázatától. A blaszfémia-irtás örve alatt merik csak ráhelyezni rágószerkezetüket a Szent Tekercs textusára — melyet soha ki nem göngyölnek, sem el nem olvasnak, csak emlegetnek és vég nélkül beszélnek róla. Tisztesség ne essék, szólván, a viták - az elején — a Petőfi Körben is ezzel az unalomtömeggel kezdődtek: hogy ki a ,jobb marxista”; a versengéssel, hogy ki van közelebb a Szentek- Szentjében székelő Sekinah szelleméhez... KL Nem tudom, mire akarsz kilyukadni. Arra, hogy a hatalom tüzénél melegedőnek nemcsak beleesni: megpörkölődni is lehet? Hogy Gyula bácsi megpörkölődvén, a Fordulat Eve után jött csak igazán elemébe? Hogy körüludvarolta a Hatalmat, melynek valamelyest haszonélvezője is volt - erősen vonakodva bár és nagydobra verve e vonakodás csü- rüszkölését-és spektákulumát, mígnem „őfelsége ellenzéke” nem lett; ám az utolsó pillanatig élt ama kétértelműséggel (mely ambivalenciáról ő maga nem tehet), hogy saját eszmei törekvései és a diktatúra meghirdetett célkitűzései - ha nem is fedik egymást, keresik a modus vivendit egymással...?! Elméleteid a rászabott szerepről összeomlanak és Heimarme- nét elfújom, ha kimondom a szót - mert mégiscsak ő volt, aki megtalálta: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL. Igaz. Valaki azt mondta: amilyen mélységesen igaz, versnek — a szó klinikai értelmében - gyenge. Ugyanez áll Márai HALOTTI BESZÉDÉRE. KL Mind a kettőnek hatalmas, sőt országos volt a visszhangja. Az nem lehet egy vers értékmérője? Lorcsikám: földre tepertél. Igazat kell adnom. Visszavonok mindent - bár egy hangyafaszányi fenntartással élek KL És mi légyen az a hogyan mondod fenntartás...?! Ha már „gyenge” versekről beszélünk, hadd említsem meg, hogy nekem is belemuzsikál a fülembe egy szintazonképp „gyenge” vers, noha én ország nem vagyok s immár negyven éve egy-szál magamban - maga vagyok a visszhangtalanság. De a régi görögök is tudták, hogy néha Hollásznak szí- véből-fakadó fohászát az istenek kismesterre bízzák - az Eltalált Hang szerepét egy alig emlegetett költő-bojtárra osztják ki. Ez történt Kölcsey esetében 236
