Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Lengyel Balázs: Három Határ, sőt több - Határ Győzőről
zamosítások, barokkos cirádák vagy akár mély filozófiai utalások új s új részlete nélkül is. Érdekes és tartalmas ez a történet úgy, ahogy kibomlik. Engedd, hogy kibomoljék. Határ Győző ugyanis valóban mindent tud. Nincs szüksége arra, hogy felkutatva, rálicitálva mindent tudjon. Igaz, korántsem tudósi ráerőszakolás az, amit csinál. O természetesen gazdag. Nem fitogtatja a tudását, hanem az buzogva tör elő, úgy, hogy szinte nem képes belső kontemplációját egy irányba vezetni, kordában tartani. Ez a tudás elképesztő. Olyan memorizáló készség, olyan elmélyült és pontos tudás van benne, kulturális és szaknyelvi, hogy elakad tőle az ember szava. Nem is képes a recenzens ezt a kincses gazdagságot egy-egy példával igazából érzékeltetni. Mégis valamit belőle. Amit az ember közvetlenül átélt, nagyjából, ha homályosan tudja is. Az ember, a recenzens, emékszik, mikor-hogyan történt a harmincas években a spanyol polgárháború - nem mint ismeretet visszalapozva, hanem gyerekkorában elve- nen olvasva-hallva; és érettebb ésszel, élményi fokon tudja azt is például, mi volt, hogy volt Ausztriában Dolfuss kancellár meggyilkolása. Igen, de Határ, részletekbe menően tudja azt, ami másnak megélt, ködös emlék (és még azt is tudja, ami ugyanakkor történt a világban, azt, ami másnak sem akkor, sem később eszébe sem juthatott. Mondjuk például a paraguayi, vagy isten tudja melyik dél-amerikai háború eseményét). De hagyján, hiszen ez vagy az, ma már a tudományban világosan kiolvasható. Csakhogy Határ Győző számára, úgy tetszik, nem gondosan böngészett tudomány ez, hanem élményforró élet- tapasztalat. Nézzünk memorizáló készségére, szellemének működésére egy konkrét példát. Idézem a II. kötet 64. oldalát: „... Ötvenhat sok tízezres em- bervér-csapolásánál - egy harmadezer éves görög mondás jut eszembe. Szolón dictuma. Szolóné, aki a hét görög bölcs egyike volt, és ha Diogenész Laerti- osznak hihetünk, aki viszont Dioszkuridész Memorábiliáibó\ veszi - idő előtt elhalt fiát siratta keservesen a bölcs s valaki hogy vigasztalja, odaszólt:- Minek sírsz? Úgyis hiábavaló! Mire Szolón: — Hiszen éppen ez az! Ezért sírok.” Határ Győző, ne feledjük, a magyar forradalomról beszél. Szolón megjegyzése bizony mélyen találó. Az egyfelől. Másfelől mennyi pontosító-részletező, ránktukmáló kultúrtörténeti utalás van benne. De hagyjuk Határ Győző filológiai adatgazdagságát vagy emlékező szellemének magasröptét. Nézzük tudásának alábbi régióját, azt csupán, hogy hány nyelven beszél és olvas. Hány irodalmat ismer forrás szerint. Tud németül, angolul, franciául, spanyolul, egy emigráns orosz szerelme révén oroszul is, az ógörögöt és a latint is természetesen beleértve. S amit tud, annak mélyfúrásban az irodalmát. Mindebből magától értetődőn és magasan a magyart emelve ki, mert ha azt mondom a sok nyelvet tekintve, hogy a memórián túlmenően zseniális készsége van, mit mondjak, mit tudnék mondani a magyar nyelvi készségére? Hajlékonyságára, találékonyságára az olykori (gyakori) magyar nyelvteremtést létrehozó természetességére. Ettől, bármit gondoljunk is, csak elbűvölődni lehet. Szavakat hoz létre, melyek mintha ősi módon tövestül élnének, burjánozni tudnának nyelvünkben, holott ő találta ki vagy hajlította őket más jelentésre alkalmazva. Másfelől jócskán használ olyan ősi, de a mondatban természetesnek tűnő szavakat, amelyet az olvasó kénytelen 204
