Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)

kihámozni a siker gyalázatát, a megaláztatás mérgét, a megmentés hurkát, csupán egy eddig ismeretlen és egész hétéves testünket átható borzongást ébresztett, és mindezzel együtt valami alattomos megnyugvást ajándékozott, sem Sári, sem én nem tudtunk volna mit felelni, és a palló átlépése után már elkerülhetetlenné vált a cinkosság a járatosokkal, az idő megfordult, a reggeli fenyegető ragyogást szomorkás, didergős eső csíkozta, a párás ablakon hiába próbáltunk kifelé bámészkodni, - hétszer hét? rezzentett fel nagyanyám - hétszer - hétszer hét - dadogtam, - nos, akkor Sári! Sári felállt, hét meg hét - az annyi mint - Margó frissen nyújtotta jobb keze két ujját, s bár mindegyik nebuló jelentkezett, lehetetlen volt nem őt szólítani, — negyvenkilenc, vágta ki diadalmasan, nagyanyám egész délelőtt nem feleltetett többé bennünket, talán azt gondolta, kifáradtunk a hűvös sétán, de lehet, hogy mást is sejtett, mert hazafelé, már csak kettesben, semmit sem kérdezett a megbízásról és csak ennyit mondott: na látod, látod.

□ = □ = □

CORRIGENDA

A SZTÉLÉ NAGYANYÁMNAK... előző, az Életünk 1992/2. számában megjelent/« illő tempore című fejezetében sajnálatosan javítatlanul maradt néhány hiba. így a 117. oldalon „tüskés bokrot” helyett tüskebokrot; a 119. oldalon „midnen” helyett minden; a 122. oldalon „me mnyasszonyozta” helyett nagy- asszonyozta olvasandó. Az értelemzavaró hibákért a korrektorok és a nyomda nevében is elnézést kér a Szerzőtől és Olvasóitól - A szerkesztő

200