Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Barták Balázs: Elveszett paradicsom - Kecskés Miklós képeiről

mátusát, amikor az igazság helye ként a kijelentés helyett - amely mindig „csak” utal valamire - az el-nem-rejtettséget nevezi meg. Aheideggeri tételeket a festészetre adaptálva azt mondhatjuk, a művész feladata nem más, mint lehetővé tenni a létezők számára, hogy önmagukon, önmaguk által megmutatkozzanak, akként, amik. Ez tehát nem megjelenítés — amelyen „a kézhez- állóba és kéznéllevőbe való hanyatlás elsődlegesen alapul”, hanem megmutatkozni hagyás. És ez az, amit Kecskés Miklós tesz, ez az, amit a képei tesznek, ezért tekinthetjük vitathatatlanul korszerűnek azt, hogy fejeket fest.

Az absztrakt képek sora után, amely időszak talán legszebb darabja az Elveszett paradicsommal azonos évben született Ez mind gótika volt egykor, a figuratív festmények új sorozata nem jelent törést, és semmiképpen nem jelent visszalépést, hiszen az attitűd tekintetében - megmutatkozni hagyás - rokon e két vonulat egymással. A festő médium, akinek segítségével megmutatkozik valami. Legtöbbször nagyon erősen saját maga is. A festő tehát kiszolgáltatott. De kiszolgáltatott a modell is, aki gyakran hetekig tartó, pszichoanalízisre emlékeztető együttlétek során „festi föl magát” a vászonra. Az ecsetet a beszélgetés vezeti, így kerül föl az alkotásra egy-egy színfolt, egy-egy tónus a társalgás ritmusának megfelelően. Ez azonban megszenvedett megmutatkozás. A vakkeret határolta világ a mindenség. A modelleké, Kecskés Miklósé és a tárlatlátogatóé. Közeledjünk hozzá tisztelettel, hogy valamennyien megférjünk, s ha lehet, érezzük jól magunkat benne.

173