Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Valuch Tibor: Az irodalom polgára - Vázlat Schöpflin Aladárról
történelmi ismeretek széles tárházán és a kínálkozó tanulságokból levonható következtetések végiggondolásán alapult. Fontosnak tartotta a másság iránti toleranciát s elítélte a társadalmi diszkrimináció különböző jelenségeit. Tisztában volt azzal, hogy a negatív társadalmi jelenségek még akkor sem becsülhetők le, ha azok támogatottsága és elfogadottsága csekély, mert természetüknél fogva alkalmasak a társadalmi hisztériák kirobbantására, illetve előidézésére. A tömegek fölött ugyanis gyakorta az indulatok uralkodnak, s aki ezeket ki tudja használni, könnyen válhat politikai tényezővé. A hazafiság dolgairól, a visszás társadalmi jelenségekről, a szellemi élet gondjairól és vitás kérdéseiről a realista írástudó szemszögéből írt, tartva magát ahhoz az alapelvhez, amit publicistaként és kritikusként egyaránt követendőnek tartott: „gondolkodva és elfogulatlanul kell a dolgokhoz közeledni”. A szellem embere csak az értelem és a becsület fegyverével tud küzdeni, s ebből következően számára a leghatásosabb eszköz az írás. Társadalmi helyzetével együtt jár a közügyet érintő kérdésekben a véleménynyilvánítás lehetősége és felelőssége. Természetes működési területe az a művészeti vagy szakmai ág, ahol alkotó erejét kifejti s ugyancsak természetes, ha alkalmanként igényt tart a közvélemény formálásának lehetőségére. Az ezen túlmenő, konkrét politikai tevékenységet vagy politikai szervezeten belüli közszereplést Schöpflin már nem tartotta egészséges jelenségnek. Ebben az értelemben ő valóban apolitikus volt, hiszen távol tartotta magát a napi politikától. Ám azok a kérdések, amelyekben hangot adott véleményének, rendszerint alapjaiban érintették a magyar társadalom egészének vagy egy-egy csoportjának politikai helyzetét és fejlődési lehetőségeit. Akülönböző társadalmi csoportok helyzetét, illetve a közösségi és az egyéni magatartástípusokat vizsgálva felhívta a figyelmet arra, hogy „mindig akadnak emberek, akik nem bírják ki az emberi függetlenséget, vezettetni szeretik magukat, vágynak valakire, aki helyettük gondolkodik és cselekszik, s uralkodik rajtuk. Áz ebből a típusból valók szerelmesek a diktatúrába”. Ennek a magatartásformának az időnkénti és átmeneti eluralkodása időről időre - rendszerint károsan - befolyásolta a magyar társadalom fejlődését is. Tisztában volt azzal, hogy a magyarság életét döntően befolyásolja, milyen kapcsolatokat tud kiépíteni és fenntartani szomszédaival. Ezt a problémakört távlataiban és összefüggéseiben szemlélve, szorgalmazta a „nemzetek megértő szomszédságának” kialakítását. A trianoni trauma keltette indulatokkal szemben a józanságra intett, és felhívta a figyelmet arra, hogy „az országot fel lehet darabolni, de a nemzetet nem lehet kettészakítani, ha az maga nem szakítja ketté önmagát”. Schöpflin számára a politika nem több, mint a közösség ügyeinek intézésére alkalmas, de korlátozott hatékonyságú eszköz. „A politika előidézhet nagy történelmi változásokat, de hatalma megtörik, amint a kultúra bástyájához ér. Itt is előidézhet bizonyos változásokat, de ezek árnyalatnyiak csupán, ha a lélek, amelyből a kultúra kisugárzik, változatlan marad.” Nagy hangsúlyt fektetett a történelmi emlékezet ébrentartására, mert a reális ismeretekből táplálkozó történelmi tudat a társadalmi kohézió erősítésének egyik alapeleme. Korának politikusai mellett ezért is szívesen vállalkozott többek között Széchenyi és Kossuth személyes vonásokban gazdag, 169