Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Valuch Tibor: Az irodalom polgára - Vázlat Schöpflin Aladárról
során vált ismert publicistává és növekvő tekintéllyel és elismertséggel rendelkező kritikussá. A húszas évek volt a legtermékenyebb alkotói korszaka. A napi munka mellett regények és színdarabok sorjáztak egymás után. Szépíróként azonban nem tudott igazán áttörni. Regényeinek és színdarabjainak fogadtatása többnyire tisztes volt ugyan, de zajos sikert és rangos kritikai elismerést egyik sem aratott. Irodalomtörténészként, kritikusként és publicistaként viszont maradandót alkotott. Ennek elismerése volt többek között az, hogy 1941-ben, Babits halálát követően őt választották a Baumgartner-Alap kurátorává, 1949-ben, egy évvel halála előtt pedig Kossuth-díjat kapott, és az MTA tagja lett. Kortársai szerint - is - ízig-vérig polgár volt, az irodalom polgára, akinek élete a szorgos, kitartó és állhatatos munka jegyében telt. „Bátor volt egyszerűen, bátor fítogtatás nélkül. Bátor volt a lényegben: a gondolat megragadásában; s bátor az egyszerűségben, a tisztaságban, a cicoma nélkül jelentkező mondatokban” — írta róla Illés Endre 1947-ben. Sosem volt bőbeszédű és könnyen befolyásolható, ítéletalkotásában a műközpontú tárgyilagosság vezette, ezért véleménye, állásfoglalása objektív mérce volt szűkebb és tágabb környezete számára. Komlós Aladár megítélése szerint Schöpflin „nyugodt, tiszta tükör volt, elfogulatlan, szinte naiv frissességgel látott, sem divat nem befolyásolta, sem harag nem homályosította el látását, s így egyetlen kritikusunk sem ismert fel oly sokféle embert, stílust, hangot, mint ő”. Irodalmi munkásságának bázisát a Nyugat képezte, aminek indulásától egészen a megszűnésig rendszeres munkatársa volt. írásait több-kevesebb rendszerességgel kötetbe gyűjtötte. 1917-ben jelent meg a Magyar írók című munkája, amiben korai írásait adta közre, az 1925-ben kiadott, írók, könyvek, emlékek címmel kiadott tanulmánykötetét 1934-ben az Ady Endre pályáját és munkásságát elemző kismonográfiája követte. A kritikusi, irodalomtörténészi munkásságának betetőzését jelentő, A magyar irodalom története a XX. században című nagyívű összefoglalása pedig 1939-ben látott napvilágot. Két évvel később, 1941-ben pedig Mikszáth Kálmán munkásságát tekintette át egy kis kötetben. Publicistaként pedig elsősorban a Pesti Naplót és a Prágai Magyar Hírlapot tüntette ki írásaival, amint ez a Századvég Kiadó „Ars Scirbendi” sorozatában, „Egy apolitikus elmélkedései” címmel 1994 tavaszán megjelent, válogatott írásokat tartalmazó kis kötetből is kitűnik. Ez a könyv kétségtelenül hiánypótló vállalkozás, s nemcsak azért mert keresztmetszetét adja Schöpflin publicisztikájának, hanem azért is, mert kiindulópontja lehet az életmű újrafelfedezésének, vagy talán még inkább birtokbavételének. Bár Schöpflin kétségtelenül nem járt olyan rosszul mint a század első felében élő alkotók többsége. A hatvanas évek végén megjelenhetett válogatott tanulmányainak gyűjteménye, tíz évvel később Móricz Zsigmond munkáit elemző írásait gyűjtötte egybe Réz Pál, s egy újabb évtizeddel később, 1990-ben sor került A magyar irodalom története a XX. században című munkájának második kiadására is. Jobban azonban „csak” annyival járt, hogy életműve nem merült el tejesen a - kényszerű - a feledés homályában, ugyanakkor 165
